2019. december 3., kedd

A NÁCIK ÓTA NEM ZSIDÓZTAK ILYEN ARCÁTLANUL - EZ NEM A ZSIDÓ POLGÁRTÁRSAIT SÉRTI, HANEM AZ EMBERISÉGET, A CIVILIZÁCIÓT, AZ EGÉSZ MAGYAR TÁRSADALMAT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.12.03.


Még az orbáni csendes fasizmusba süllyedt tunya magyar közéletben is kisebb botrányt okoztak Kósa Lajos ormótlan antiszemita kijelentései, miután a harmincas évek náci és a vele szövetséges magyar keresztény-nemzeti zsidózás óta ilyen arcátlanul nyílt zsidózás nem hangzott el vezető kormánypárti politikus szájából. Kósa a Fidesz alelnöke, tárca nélküli miniszter, volt frakcióvezető, a kormánypárt egyik vezető személyisége, jelentsen is az bármit. Kósa a vihart kavart mondatában úgy fogalmazott: “a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”. Vajon miért esett jól a zsidóknak nyilasra szavazni, tehetnénk fel a kérdést, ha egyáltalán a nyílt színi zsidózás elfogadható lenne.

Kósa arról a választási összefogás-kényszerről nyilatkozott így, amelyet a Fidesz illegitim és csaló választási törvénye idézett elő, miszerint Orbán fasiszta rendszerében lehetetlen demokratikusan leváltani a hatalmon levőket. Papíron erre csak a legellentmondásosabb szövetségek létrehozásával és a teljes ellenzék összefogásával lenne lehetőség, de ez is csak elméleti lehetőség, egyébként kizárólag Orbán rendszerének legitimálására alkalmas. Kósa zsidózása a teljes szövegkörnyezetben lesz még durvább: “nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a magyar nemzetre”. Kósa a “balliberálisokat” azonosította a zsidókkal, így ezzel azt is mondta, hogy a zsidók rontottak eddig mindig a magyar nemzetre.

Kósa antiszemita szövegére nem mentség a butasága, ilyen aljas és tömeggyilkosokat idéző antiszemita szöveg után egy politikusnak azonnal távoznia kell a közéletből. Feltéve, hogy az egész rendszer, amit képvisel, nem ugyanezen az ideológiai alapon áll. Márpedig ez a helyzet. Az orbáni illiberális keresztényfasizmus lényege az alig burkolt antiszemitizmus, a rendszer egésze is nyílt zsidózás. Orbán Viktor náci, mint az illiberális rendszerének atyja és megformálója. Ezt még olyan visszataszító jelenségek is bizonyítják, mint a pénzen vásárolt “udvari díszzsidó”, Köves Slomó, aki a nemzeti “jó zsidó” szerepét tölti be az antiszemita rendszerben. Kósa náci szövegének brutalitását mutatja, hogy azt még Köves Slomó is elítélte, pedig őt azért fizetik, hogy a rendszer antiszemita jellegét és megnyilvánulásait tagadja.

Kósa azzal, hogy a balliberális politikai oldalt zsidózta, leleplezte és egyértelművé tette az illiberális rendszer antiszemita lényegét. A baloldalt és a liberálisokat a Mein Kampf azonosította a zsidósággal, így a balliberálisok illiberális ellenfelei (Orbánnal az élen az egész Fidesz-KDNP bűnszervezet) antiszemita, és mint ilyen, náci. Kósa tökéletesen fordította le Adolf Hitlert a NER nyelvére, és azonosította önmagukat a nácikkal. Ezt csupán azért mondjuk, hogy mindenki számára világos legyen, hogy Kósa Lajos nem megtévedt, csupán pártja és kormánya ideológiáját, hátsó szobákban használt nyelvezetét a nyilvánosság elé tárta. A hibája mindössze ennyi. Ezért ne várja senki, hogy a zsidózása miatt a legkisebb megrovásban is részesül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.