2019. december 3., kedd

APOKALIPSZIS MOST

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: VOGRONICS ANDRÁS
2019.12.03.


Az Úrnak 2019. esztendejéban, a mi urunk uralkodásának 10. évében, 100 évre Trianontól, 30 évre a rendszerváltásnak nevezett vértelen hatalomátadás-átvételtől, az euró vizionált bevezetésének többszörösen módosított időpontjától és Ausztria gazdasági utolérésének/lekörözésének már a fasz tudja hányadik alkalommal behazudott céldátumához képest itten állunk mi. Az Úr 2020. éve előtt egy hónappal. 

Ha időutazó lennék, és visszatérnék a jövőből, lehet, hogy ezen meglepődnék, mert a kurvasok stadionon és Felcsútland felvirágoztatásán kívül más változást nem vélnék felfedezni eme kicsiny országban. Akkor sem, ha mások, akik a nyitott ajtajú kalitkában üldögélnek, teljesen másképp látják Kis-Nagy-Magyarországot.

A minap jártam egy üzleti megbeszélésen Ausztriában, ahol volt szerencsém a hanyatló Nyugat néhány pénzügyi szakemberével beszélgetni. Ami talán annyira nem fontos a nagyközönség számára, mint számomra. A tárgyalások után a cégnél, ahol vendégeskedtem, egy ott dolgozó recepciós hölggyel elegyedtem beszélgetésbe. Nos, ez viszont kifejezetten tanulságos lehet sokunk számára.

A hölgy először furán nézett rám, éreztem, hogy valami nem stimmel. Egy idő után megkérdezte: azért vagyok ott náluk, hogy tanítsak, vagy azért, hogy tanuljak? Mondtam neki, Isten őrizz, nem vagyok én közgazdász, egy egyszerű felhasználó vagyok, aki tudásért utazott hozzájuk. De miért fontos ez? – kérdeztem, mire azt válaszolta: nem akar megsérteni, de találkozott magyar dolgozókkal, és azok azt mesélték neki, hogy azért dolgoznak Ausztriában, mert Magyarországon a minimálbér körülbelül 400 euró, és hát ez nagyon kevés. Ezért az lenne a kérdése, hogyan lehet ennyi pénzből megélni ott nálunk a Kárpát-medencében, hiszen még a benzin is drágább, mint Ausztriában? Aztán azt kérdezte, járok-e étterembe, pubba vagy kávézóba, mert ő kiszámolta, hogy ha ők beülnek a barátjával egy laza vacsorára, és ezt hetente többször is megteszik, csak az több, mint 400 euró. És akkor még semmi másra nem költöttek. Dehát mi is az Európai Unió tagjai vagyunk, Ausztriával szomszédos ország… ez így elég durva. Mondta ezt egy 24 éves recepciós hölgy, havi 3500 eurós fizetéssel és fülig érő szájjal.

Ki a fasznak képzel ez engem? – gondoltam magamban. Bear Gryllsnek, aki idejött hozzájuk, hogy elmagyarázza, hogy él meg egy magyar havi 400 euro átlagból? Kellemetlenül éreztem magam, bár nem titok, én nem panaszkodhatom. Tudom viszont, hogy nagyon sokan még a 200 euró havi apanázsnak is nagyon örülnek itthon. Mondtam neki, hogy a mi PRIME miniszterünk az a zseni, aki adott a nyugdíjasoknak kemény 40 eurót, mert jobban teljesítünk gazdaságilag, meg a számok is úgy álltak. Erre úgy elkezdett nevetni, hogy konkrétan ki kellett mennie a friss levegőre. Szerintem azt hitte, valami stand-up os csávó vagyok, és tudom még fokozni a hangulatot. Hát nem, baszod. Ez az igazság...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése