2020. január 4., szombat

ANNYIRA ROZSDÁSODNAK A FELÚJÍTOTT OROSZ METRÓKOCSIK, HOGY TÖBBET LE KELLETT ÁLLÍTANI

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2020.01.04.


Az elsőként visszaérkezett kocsiszekrények padlólemezeit az Mfor szerint „felzabálta a rozsda”.

A 3-as metróvonalra érkezett szerelvények rozsdásodása egyre ijesztőbb méreteket ölt. A felújításról elsőként visszaérkezett hat kocsit ki is kellett venni a forgalomból, annyira rossz állapotban vannak a padlólemezei – tudta meg az Mfor.

A lap emlékeztetett rá, hogy a kocsiszekrények szokatlan mértékű korróziójára már néhány hónappal a Magyarországra érkezésük után felfigyeltek, 2017 májusában pedig a BKV azt jelentette az orosz gyártónak, a Metrovagonmasnak hogy az ajtóküszöbnél is rozsdafoltok jelentek meg.

Az orosz cég az első 13, hat-hat kocsiból álló szerelvény leszállítása után azt közölte, hogy változtatott a technológián, így attól kezdve már nem lehet gond a korrózióval. Az Mfor meg nem erősített információi szerint az addig leszállított szerelvények kocsijai évek óta áztak a telephelyükön, miután egy korábbi megrendelőjük visszamondta a szerződést.

Később a tetőfelületeken is találtak rozsdát és bemaródásokat, most pedig a padlóról derült ki, hogy súlyosan korrodálódott. Ezt a BKV új igazgatóságának decemberi ülésén ismerte el a közlekedési cég egyik vezetője, de – írja a lap – szerinte felesleges a probléma kivizsgálásával független szakértőt megbízni, hiszen a problémáról maguk is tudnak.

Az Mfor szerint azt is mondta, hogy minden kocsin tud a rozsdásodásnál tíz nagyobb problémát is, de ezzel együtt is fele annyi probléma van az orosz járművekkel, mint amennyit az Alstom szerelvények és a CAF villamosok generáltak. Az igazgatóság a beszámoló szerint elfogadta az érvelést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.