2020. január 9., csütörtök

IVÁNYI GÁBOR NEM ENGED – ÚJRA AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGÁHOZ FORDUL A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIUMI TESTVÉRKÖZÖSSÉG

168 ÓRA ONLINE
Szerző: RÓZSA PÉTER
2020.01.09.



Hasonlóan az előző oldalon röviden ismertetett Adventi nyilatkozathoz – amelynek egyik aláírója Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke –, magának az 1981-ben alapított, egyházi státusszal elismert szervezetnek a kálváriáját sem követi már különösebb sajtófigyelem. Pedig az egyházi jogaitól 2011-ben megfosztott közösség mellett három alkotmánybírósági döntés, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a magyar államot elmarasztaló ítélete és nemkülönben az Egyesült Államok kormányának figyelmeztetése áll. A kormány mindezek ellenére sem hajlandó visszaadni Iványiék jogait és a jogfosztásból eredő, immár több milliárdos elmaradt támogatását sem. Akkor hogyan tudja fenntartani kiterjedt intézményrendszerét a hozzá köthető alapítványokkal, iskolákkal, szociális szolgáltatásokkal együtt?

Reménytelennek látja, hogy visszaszerzi a közössége az egyházi jogokat?

– Amíg a Fidesz, illetve Orbán Viktor kormányoz, addig biztosan nem. Bebetonozták a helyzetünket, ugyanis azok a volt egyházak, amelyek önként vállalták azt a megaláztatást, hogy egyesületté alakultak, elvileg visszaszerezhetnék eredeti státuszukat, csak ehhez bejárhatatlan utakat kellene megtenni. Például első lépcsőben fel kellene mutatni többezres támogatói kört. Már itt megbukik a dolog, hiszen tőlünk elvették az szja egyszázalékos felajánlásának jogát, ezzel már nem is tudjuk teljesíteni az előbbi feltételt. Ha mégis, akkor azt kellene vállalnunk, hogy sem más hazai, sem külföldi forrást nem veszünk igénybe. Ez teljesen abszurd, hiszen akkor nem léteznénk, akkor be kellene szüntetnünk a társadalmilag egyébként hasznos és éppen a kormány nem teljesített vállalásait pótló szociális, oktatási tevékenységünket. Vagyis meg kellene szüntetni a működésünket. Végső soron ha ezt az őrültséget is teljesítenénk, a parlament még ezután döntene a Fidesz kétharmadával, hogy hajlandó-e visszaadni az egyházi státuszt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.