2020. január 25., szombat

MARGARITISZ SZHINASZ: AUSCHWITZ, AZ EMLÉKEZÉSEN TÚL

HVG ONLINE / VILÁG
Szerző: MARGARITISZ SZHINASZ
2020.01.25.


Szükséges, hogy gyermekeinket tanítsuk, polgárainkat tájékoztassuk, a bűnüldözés és igazságszolgáltatás terén dolgozó alkalmazottakat oktassuk a soáról és az antiszemitizmus modern formáiról – írja a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából az Európai Bizottság alelnöke.

Kevesebb mint egy kilométer választja el az Auschwitz–Birkenau náci koncentrációs tábor egykori főbejáratának kapusfülkéjét az áldozatok emlékére állított nemzetközi emlékműtől.

Ezt a távolságot a látogató mindössze tíz perc alatt meg tudja tenni.

Ez a tíz perc azonban mégis annyira ijesztő.

A több mint egymillió férfit, nőt és gyermeket szörnyű halálba vezető vasúti sínpár mellett minden egyes lépésnél kísért a kétségbeejtő gondolat: az emberiség végzetes kudarca volt, hogy nem sikerült megakadályozni ártatlan áldozatok tömeges kivégzését. És az a gondolat is, hogy mindannyiunk óriási felelőssége annak biztosítása, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Az emlékművön szívbe markoló emlékeztető olvasható: „Legyen ez a hely örök jajkiáltás, és intés az emberiségnek.”

Idén ünnepeljük Auschwitz–Birkenau felszabadításának 75. évfordulóját. Európában és Európán kívül számos megemlékezésre kerül sor, amelyek fontos alkalmat teremtenek arra, hogy lerójuk kegyeletünket a hatmillió zsidó és az etnikai hovatartozása, személye vagy meggyőződése miatt meggyilkolt többi áldozat emléke előtt. Ez jó alkalom arra is, hogy elgondolkozzunk a soáról, valamint annak a társadalmainkra gyakorolt, mai napig is tartó hatásairól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.