2020. január 14., kedd

SZŰKÜLŐ BALATON: MÉSZÁROS ÉS TIBORCZ CSAK EGY KIS SZELET PARTOT HAGYNA A VILÁGOSIAKNAK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2020.01.14.


A volt pártüdülő területének csak 5 százalékára engedné be a helyieket a Mészáros-Tiborcz páros, pedig az ingatlan 20 százaléka állami tulajdonban van – tudta meg lapunk. Ha átverik akaratukat, akkor túlzsúfolt strand marad csak a helyieknek.

Munkások jelentek meg a balatonvilágosi egykori pártüdülő, a ma Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Club Aliga területén, és a Kádár-villa szomszédságában elkezdték bontani a régi házakat – értesült lapunk. A munkák mellett más is jelzi, hogy felpörögtek az események a területen. Mint azt a Népszava megtudta, január elejétől váratlanul szerződést bontottak az ismert raliversenyző, Szalay Balázs cégével, amely a partszakaszhoz tartozó kikötőt üzemeltette. A lépést indokolhatja, hogy Mészárosék a jelek szerint nekiláttak a terület újjáépítésének, ám tény az is: Szalay tavaly magára haragította a helyieket, akik régóta harcolnak a pártállam idején elzárt partszakaszuk használatáért. Márpedig Szalay tavaly nyáron lezárta a kikötőben az addig közforgalmú mólót. Az ősszel pedig kijelentette: november közepétől lezárja a teljes Club Aligát, a kikötőt kibővíti másfélszeresére, a zöldterületre pedig parkolót épít. 

Lapunk megkereste Szalayt Balázst, aki úgy vélte, a területen tervezett beruházások miatt kellett, mennie, és nem titkolta, váratlanul érte a szerződésbontás: „Meglepett a döntés”. 

A munkálatok elindítása, és Szalay menesztése mellett más is arra utal, hogy a Mészáros-Tiborcz páros nekiveselkedett a Club Aliga ügye rendezésének. Információink szerint ugyanis ajánlatot tettek a településnek, vagyis a helyieknek. Javaslatuk szerint a 47 hektáros terület 5 százalékára, egy 2,2 hektáros strandra mehetnének be szabadon a jövőben. Ez nem tűnik gáláns ajánlatnak, hiszen a terület 20 százalékát, mintegy 10 hektár állami területet csak kezelésbe kapta a cég. A helyiek legalább 5-6 hektárra számítottak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.