2020. január 16., csütörtök

VIP-BÖRTÖNBE VONULT BE TITOKBAN MENGYI ROLAND

24.HU
Szerző: FARKAS GYÖRGY
2020.01.16.


A Fidesznek nem kell tartania attól, hogy volt képviselője pert indít a rossz körülmények miatt.

A Blikk úgy tudja, Mengyi Roland szombaton bevonult a kecskeméti börtönbe. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő decemberben rákérdezett a büntetés-végrehajtásnál, bevonult-e a volt fideszes politikus letölteni büntetését. A válasz határidőre elkészült, de csak múlt pénteken jutott el hozzá és nem derült ki belőle, hogy Mengyi Roland megkezdte-e büntetését, a hét végére ígértek neki választ.

A Blikk most azt írja, a volt parlamenti képviselőnek valóban decemberben kellett volna megkezdenie büntetése letöltését, de halasztást kaphatott, így a karácsonyt még családjával tölthette. A lap a kecskemétit az ország legjobb, európai színvonalú börtönének, szinte szanatóriumnak nevezi, egy volt elítélt beszámolója alapján.

"Egyágyas, jól felszerelt szobák vannak. A fürdőszoba ugyan közös, de van például közös konyha, ahol főzhettünk, a hozzávalókat pedig a börtön boltjában vásárolhattuk meg."

A rabok többsége kisbusszal jár dolgozni. Többnyire reggel 6-tól délután 2-ig tart a műszak. Munka végén választható menü várja őket a kantinban. A szabadidejüket tévézéssel, számítógépezéssel, kártyázással, pingpongozással, a könyvtárban tölthetik el a rabok, de van biliárdasztal, konditerem, sakk- és angolszakkör is.

Az első év után hétvégenként hazajárhatnak, az utolsó egy évet pedig jó eséllyel otthon tölthetik, nyomkövetővel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.