2020. február 9., vasárnap

SZÉLSŐJOBBOLDALI ÉS ANTIFASISZTA TÜNTETÉSEK VOLTAK BUDAPESTEN

KLUBRÁDIÓ /  A LÉNYEG
Szerző: PÁLINKÁS JÁNOS
2020.02.08.


Szélsőjobboldali szervezetek tartottak kitörés napi megemlékezést, amire előre készültek az ellentüntetők és a rendőrség is. A Városmajorban tartották az úgynevezett Becsület napja nevű megemlékezésüket. A rendőrség eredetileg nem engedélyezte a rendezvényt, de a bíróság hatályon kívül helyezte a tiltó határozatot. Délután kettőre körülbelül 200-300 ember gyűlt össze a Városmajori Jézus szíve templomnál, hogy aztán átsétáljanak az I. világháborús emlékműhöz, ahol koszorúzással, beszédekkel és zenekarokkal emlékeztek meg az 1945 februári kitörésről. A megemlékezés helyszínén fél háromra már körülbelül 500-an lehettek. 

A szélsőjobboldali csoportok megemlékezésével párhuzamosan a Városmajor másik részére antifasiszták is meghirdettek egy ellentüntetést. Körülbelül 300-400 ember gyűlt össze, uniós és magyar zászlókkal, dobokkal.

A megemlékezések egyébként több helyszínen voltak és több politikus is beszédet tartott. Karácsony Gergely főpolgármester a Kapisztrán téren azt mondta, a traumákat fel kell dolgozni, és nem szabad hagyni, hogy azokat bárki politikai haszonszerzés céljából használja.

Közben közös kiállítással emlékezik Budapest 1945-ös ostromára az I., a II. és a XII. kerület önkormányzata. A szombaton megnyílt, és keddig látható tárlat öt helyszínén nyolcvan fényképen mutatják be Budapest ostromának napjait. Hosszú hetek közös gondolkodása után jöhetett létre ez a kiállítás amire V. Naszályi Márta, az I kerület polgármestere nagyon büszke. Azt reméli - mondta -. hogy végre a társadalom képes lesz együtt gondolkodni a múltról.

Akik ma hősies tettként ünneplik a kitörést, azok nem tudják, hogy miről beszélnek - ezt mondta Örsi Gergely, a II kerület polgármestere, aki szerint ez a kiállítás is segít feldolgozni a feldolgozhatatlant.

A hegyvidéken élőknek a mai napig az ostrom maghatározó esemény az életükben - mondta Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, akinek azért is tetszik ez a kiállítás, mert átélhetővé, személyessé a múltat, azt ami megtörtént.

"Budapest ostromában körülbelül 120 ezer katona és közel 40 ezer civil vesztette életét. Emlékük ápolása közös érdekünk, az áldozatokra emlékezni magától értetődő kegyeleti gesztus. 75 évvel később, a túlélőknek és a leszármazottaknak egy fontos dolguk van: emlékezni és figyelmeztetni" - írták a budai kerületek abban a közleményben, amelyben elhatárolódtak a szélsőjobboldali megemlékezéstől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.