2020. március 23., hétfő

ELJÖTT A VÍRUSDIKTATÚRA IDEJE

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.03.22.



Úgy tűnik a koronavírus-járvány hátán teszi meg az utolsó métereket Orbán Viktor azon a hosszú úton, melyen 2010-ben indult el. Pártunk és kormányunk vezetője ugyanis meglátta a nagy lehetőséget a járvány okozta felfordulásban, és úgy döntött, belép a teljes autokrácia kapuján. Mostani lépése azonban kockázatokkal is jár, hiszen a koronavírus-járvány következményeit így teljes egészében a kormányának kell kezelnie, és ha kudarcot vall, akkor nem a politikai ellenzékkel, hanem a harcos és elkeseredett néppel kell szembenéznie.

Mivel a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet csak 15 napig érvényes, hétfőn a parlamentnek kell döntenie arról, meddig hosszabbítják meg a rendelkezés idejét. Kocsis Máté szeretné, ha már most megszavazná az országgyűlés, hogy év végéig különleges jogosítványokat kapjon a kormány, ám arra nem számít, hogy az ellenzék megszavazná a négyötödös többséget igénylő rendelkezést. A koronavírus-jogszabályt azonban nyolc nappal később kétharmaddal is átviheti a Fidesz, így ne legyen kétségünk afelől, hogy Orbán Viktor ebben az évben már nem akar vacakolni a parlamentáris demokrácia "vadhajtásaival".

Az Orbán-rendszer lényegéből következik, hogy a krízishelyzetekben is igyekszik előnyt kovácsolni a maga számára, sőt a politikai haszonszerzés egyik legkiválóbb lehetőségét látják az ilyen szituációkban. A Fidesz frakcióvezetője azonban olyan cinizmussal jelentette be a rendeleti kormányzás szükségszerűségét, és olyan elszántan rontott neki a lehetséges bírálóknak (pártok, jogvédők, civil szervezetek), hogy a rendelkezés végső célja felől nem hagyott kétséget. Orbán ki akar iktatni minden olyan kontrollal rendelkező intézményt, melyek eddig még némileg akadályozták a teljhatalom gyakorlásában...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése