2020. március 26., csütörtök

EZZEL A PÁLYÁZATTAL LETT RUDOLF PÉTER A VÍGSZÍNHÁZ IGAZGATÓJA

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.03.26.


A Fővárosi Közgyűlés nevében a jövő év, azaz 2021 december végéig Rudolf Pétert bízta meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely. A főpolgármester Eszenyi Enikő visszalépése után, új pályázatot nem akart kiírni, mert az további bizonytalan helyzetben tartotta volna a társulatot. Ezért Karácsony annak ellenére kinevezte Rudolf Pétert, hogy a szakmai bizottság többségének szavazatát nem ő nyerte el. A főpolgármester az új vezetőtől azt várja, hogy békét teremtsen a színházban. Egyúttal megköszönte Rudolf Péternek, hogy a feladatot a nehéz körülmények között is elvállalta. A művész egyelőre nem kívánt nyilatkozni, közleményben köszönte meg a bizalmat. Mint írja: kivételes megtiszteltetés a Vígszínház igazgatójának lenni, s reméli, hogy a színházi szakmában és annak világban zajló események tisztulást, katarzist hoznak. Kíváncsiak voltunk Rudolf Péter terveire, ezért elolvastuk az időközben nyilvánosságra hozott pályázatát.

Egy polgári népszínházat szeretne újra létrehozni a Vígszínház új igazgatója Rudolf Péter. A Kossuth díjas színész nyilvánosságra hozott pályázatában azt írja, hogy célja a modern, 21. századi művészszínház megőrzése, illetve a népszínházi hagyomány folytatása. Egyszerre szeretne populáris és művészszínházat. Rudolf számára a műfaj önmagában nem, a minőség azonban lényeges,. Egy operettet is létre lehet hozni úgy, hogy közben fontos dolgokról szól, s nem csupán andalít, s egy bohóctréfában is lehet az élet nagy kérdéseiről beszélni. Illetve a Hamlet is telis-tele van a korszak kommersz elemeivel, miközben az egész költészet, filozófia és fájdalom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.