2020. március 18., szerda

KORONAVÍRUS: LAKÁSON IS ELVÉGZIK A MINTAVÉTELT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2020.03.17.


Új eljárásrend van érvényben: akinek nincs feltétlenül szüksége kórházi ápolásra, az otthon maradhat.

Készülnek a betegszám várható növekedésére: házhoz viszik a mintavételt, a nem súlyos állapotú fertőzöttek pedig a lakásukban is maradhatnak – derült ki a parlament népjóléti bizottságában szerdán, ahol a képviselőknek számoltak be az operatív törzs tagjai a járvány elleni védekezésről.

Mostantól új eljárásrend van érvényben. Ebben a leglényegesebb változás, hogy akinek nincs feltétlenül szüksége kórházi ápolásra, az otthon maradhat. A gyanú esetén továbbra is a háziorvosnak kell telefonálni, aki indokolt esetben riasztja a mentőket. Onnan egy mobilegységet (valószínűleg motoros mentőt) küldenek, aki megfelelő védőöltözetben, mintát vesz és azt el is juttatja a laborba. Általában az első hét vége felé romolhat a betegek állapota – ekkor ismét megnézik a mentők a fertőzöttet, és ha szükséges a kezelése, kórházba szállítják. A jövőben a súlyos, ismeretlen eredetű tüdőgyulladással orvoshoz kerülők esetében már nem vizsgálják az utazási előzményeket – automatikusan elvégzik a tesztet. A járvány elkerülhetetlen – mondta Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, szerinte a kérdés csak az, hagyjuk-e, hogy a vírus diktálja a tempót, vagy képesek vagyunk fegyelmezett és felelősségteljes viselkedéssel lassítani a terjedését. Ha sikerül időt nyerünk, egy kevésbé leterhelt ellátórendszer könnyebben birkózik meg a súlyos betegek ellátásával is. Szerinte most még "egy centivel" jobb helyzetben vagyunk, mint a körülöttünk lévő országok. Szakértők úgy vélik, hogy az országok lakosságának az 50-70 százaléka megfertőződik, és ez a vírus valószínűleg később is időről-időre vissza fog térni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése