2020. március 18., szerda

MIT TEHETÜNK A FOGYATÉKOS EMBEREKÉRT KORONAVÍRUS IDEJÉN?

MÉRCE
Szerző: PETRI GÁBOR
2020.03.18.



Cseng Jan 16 éves mosolygós, mozgássérült kisfiú volt, aki a kínai Vuhan tartományban élt. Cseng Jant január 29-én, a karantén alatt találták meg a családi otthonban, holtan – nem a vírus áldozata lett, hanem a mindennapi támogatás hiánya miatt vesztette életét. Cseng Jan esete nem egyedi. A fogyatékos emberek világszerte a koronavírus-járvány egyik legsérülékenyebb csoportjának számítanak. Körképünk arról, hol miként védik őket.

Cseng Jan központi idegrendszeri sérült volt, aminek következtében súlyos mozgás- és beszédsérültként mindennapi támogatásra volt szüksége, például segítségre az étkezéshez, iváshoz, vagy gyógyszerei bevételéhez. Ám amikor a koronavírus miatt apját és bátyját is karanténba helyezték, Cseng Jan támogatás nélkül maradt. A nagynéni, aki az apa távollétében látta el a fiút, maga is leesett a lábáról, és a hatóságok nem léptek a helyébe. Édesapja hiába küldött üzeneteket a karanténból, hogy fia segítségre vár, nem figyeltek rá. A vizsgálat szerint a helyi önkormányzat hibázott, a közfelháborodás miatt végül két embert kirúgtak. Felmerül a kérdés: hogyan kerülhetjük el, hogy Cseng Jan esete megismétlődjék Magyarországon is?

Fogyatékos emberek támogatása a járvány idején nemcsak különösen fontos, de különösen nehéz is. A személyes távolságtartásra épülő közegészségügyi stratégia („tarts 2 méter távolságot”, „ne érintkezz másokkal”) nagyon sok fogyatékos embernek egyszerűen lehetetlen: számukra a közeli, segítői kapcsolatok nagyon fontosak. Sokan csak így tudnak mozogni (akár a lakáson belül is), így tudnak enni, inni, kimenni a mosdóba, fürödni. Van, akit családtagja segít, de sokakat támogató szolgáltatások. A mindennapi, fizikai segítség szó szerint létszükséglet sok tízezer fogyatékos (és sok százezer idős) embernek. Ez olyan kihívás elé állít mindenkit a járvány idején, amire most még nem vagyunk felkészülve.

Ráadásul azt is tudjuk, hogy a fogyatékos emberek a koronavírus által kiemelten veszélyeztetett csoportba tartoznak. Sokuknak van súlyos szív- és érrendszeri problémája, légzőszervi betegsége, sokaknak gyengébb az immunrendszere – azok pedig, akik bentlakásos intézetekben élnek, kiemelten veszélyeztetettek. Védelmük a járvány idején elsődleges feladat kell legyen.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány példát arról, milyen intézkedéseket hoztak különböző országok fogyatékos állampolgáraik védelme és támogatása érdekében. A cikk végén hazai példákat írunk: ezek segíthetnek megtalálni már létező támogatást...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése