2020. március 10., kedd

MODERN JOBBÁGYOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: Singing Jungle
2020.02.10.


Olvastam egy kommentet, amely szerint vannak annál fontosabb dolgok, minthogy tisztességes beszéddel érveljünk. Kinek, mi a fontos, ugye. Jelenleg a világnak a víruskérdés fontos. Nekünk, Magyaroknak a saját bajunk, de ezt is übereli a Koronavírus. Szószban vagyunk. Vagy mondjam őszintén? Egy hatalmas fostengerben úszkálunk, és a még egyben lévő szardarabokat válogatjuk, hogy melyik büdösebb. Csak azt nem tudom, miért. Tapasztalatom szerint az olvasók tökéletesen tisztában vannak a problémákkal. Mindig tudnak kiegészítést fűzni egy-egy cikkhez, hogy ez is baj, az is baj. Ezen kívül még olvashattuk itt Horn Anna gondolatait is a „Tulajdonképpen mi bajod?” c. cikksorozatban. Mindezek után látom, hogy sokan felteszik a kérdést: „miért hagyjuk?”. Talán nem kérdezni kellene. Hanem válaszolni.

Néhányszor már kifejtettem, hogy az emberek nagy része inkább mást küldene előre, hogy megnézze, azzal az illetővel mi történik. Általában nagy baj éri azt, aki a többiek támogatásának tudatában előáll (Sándor Mária), amikor meg nyakán a baj és hátranéz, kiderül, hogy egyedül van. A többiek elmentek lapítani. Rosszabb esetben indulás helyett csak a vádaskodás kezdődik, hogy „Te mit tettél?”. Mindenki félt ezt-azt. Néhányszor azt is elmondtam, hogy ebben a nagy féltésben nem csak a saját életünket, hanem a gyermekeink, unokáink jövőjét is elszúrjuk. A legutolsó ilyen témájú írásom óta bebizonyosodott, hogy igen, efelé haladunk. Ez az ország már nem csak a büntetlenül elsíbolható milliárdok országa, hanem a törvényesített törvénytelenségeké is. Számomra ez az egész kezd a középkorra hasonlítani. Annyi különbséggel, hogy technikailag fejlettebbek vagyunk. Modern jobbágyok lettünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.