2020. március 3., kedd

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN VÉGÉRVÉNYESEN A SZÉLSŐJOBB RÉSZE LETT - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.03.03.


Guardian 

A kommentár három fő tényezőt talált, amiért az emberek manapság hajlamosak a szélsőjobbra voksolni Európában, majd a magyar és a lengyel példán mutatja be, hogy ez az előretörés miért nagyon-nagyon rossz. Ezek a pártok jelenleg már 15 százaléknál járnak, ami a háromszor annyi, mint a 90-es évek elején. Vagyis immár minden 6. európai választó olyan politikusokat támogat, mint Le Pen, Salvini vagy Orbán. Emögött alapvetően egyetlen titok húzódik meg: a migráció elutasítása, vagyis az a meggyőződés, hogy az érkező tömegek veszélyesek az itt élő népekre nézve. Csakhogy e tekintetben nincs sok változás az eltelt évtizedek alatt. Itt lépnek a képbe további indokok. Legelőször is az, hogy a szélsőségesek jobban megtanulták, hogyan kell mozgósítani a tömegeket. Finomították a róluk alkotott külső képet, de persze ettől még a lényeget tekintve pont annyira radikálisok, mint előtte bármikor. A másik oldalról a hagyományos erők, felvizezve ugyan, de átvették a szélsőjobb programjának jó pár elemét, így például éppen a bevándorlás kérdésében. Másodszor nem csupán a pártok, de a szavazópolgárok is változtak. Manapság sokkal nehezebb kiszámítani, miként viselkednek az urnáknál. Nagyban befolyásolják őket a pillanatnyi események, ezért könnyebben eléri őket a szélsőség. Végül pedig egyre inkább előtérbe került a bevándorlás témaköre, és ez önmagában is jócskán kihat arra, hová adják a voksukat. Ebben az a rossz, hogy a szélsőjobb bizonyos gondolatai összeegyeztethetetlenek az olyan demokratikus értékekkel, mint a sokszínűség és a kisebbségi jogok védelme. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt meg lehet nézni Magyarországon és Lengyelországban, ahol a szélsőséges kormány felszámolja a liberális demokráciát. Ezért csak reménykedni lehet, hogy hamarosan lefékeződik a radikálisok exponenciális erősödése. Mert egy csipetnyi szélsőjobb nem árt a demokráciának, de ha túl sok jut belőle, az már katasztrofális.

Die Presse 

Ausztria csaknem két tucat rendőrt küld a magyar-szerb határ ellenőrzésének megerősítésére. Ezt az osztrák belügyminiszter jelentette be, miután Nickelsdorfban áttekintette magyar kollégájával az EU-török menekültegyezmény felmondása után előállt helyzetet. A konzervatív Nehammer személyi, anyagi, illetve pénzügyi támogatást ígért Görögországnak, illetve a többi balkáni államnak is, mivel Törökország szabadjára engedte a szír menekülteket. Úgy fogalmazott, hogy három biztonsági övezet létezik: az egyik a külső határokon, például görög területen, a másodikat a migránsutak mentén fekvő országok jelentik, a harmadik pedig az, hogy szavatolni kell az osztrák határok biztonságát. Kitért azonban arra, hogy Ankarának tartania kell magát a 4 éve kötött megállapodáshoz, és az EU, Ausztria, valamint Magyarország nem hagyja magát megzsarolni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.