2020. április 9., csütörtök

BAYER ZSOLTÉK DUPLÁZTAK A VÁRBAN: KÉT ÖNKORMÁNYZATI LAKÁST SZEREZTEK UGYANAZZAL A TRÜKKEL

24.HU
Szerző: HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ
2020.04.08.


A kormánypárti publicista családjának pilisszentkereszti házát kétszer is bérleti jogra cserélték, majd rögtön visszavásárolták. Az ügyletek eredményeként két Úri utcai lakás bérleti joga lett az övék, és a Pest megyei ingatlant is megtartották.

Nem egy, hanem két – egymástól mindössze száz méterre lévő – önkormányzati bérlakása van a budai Várnegyed szívében Bayer Zsolt kormánypárti publicistának és közvetlen családjának – derítette ki a 24.hu. A Fidesz-tag újságíróról tavaly áprilisban írtuk meg, hogy 2018 óta mindössze 32 ezer forintért bérel egy 49 négyzetméteres önkormányzati lakást az Úri utcában. Most megtudtuk azt is, hogy a Bayer család egy évvel korábban megszerzett egy másik, szintén Úri utcai önkormányzati ingatlant is.

A Budavári Önkormányzattól kikért közérdekű adatok alapján egy 46 négyzetméteres lakásról van szó, amelynek bérleti díja kevesebb mint 30 ezer forint havonta. Az ingatlant 2017 augusztusa óta bérli Bayer Zsolt édesanyja, ám nem ő lakik az ingatlanban.

Mindkét Úri utcai ingatlanhoz lakáscsere útján jutottak hozzá Bayerék. Amikor tavaly Bayer Zsoltot a 2018-ban megszerzett önkormányzati lakásáról kérdeztük, csupán annyit árult el, hogy az ingatlanért egy budai agglomerációban lévő, 70 négyzetméter alapterületű kertes házat adott cserébe. Kinyomoztuk, hogy az említett ingatlan Bayerék pilisszentkereszti faháza volt, amit a csere nyélbeütése után két hónappal visszavásárolt a fideszes publicista családja, egész pontosan egyik fia tulajdonába került. Amikor rákérdeztünk a pilisszentkereszti faházra, az újságíró előbb hazudott, majd elismerte, hogy ez volt a csereingatlan...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.