2020. április 27., hétfő

DUDÁLÁSSAL TILTAKOZNAK HÉTFŐ DÉLUTÁN ORSZÁGSZERTE A KORMÁNY JÁRVÁNYÜGYI POLITIKÁJA ELLEN

168 ÓRA
Szerző: 168 ÓRA
2020.04.27.



Hétfőn délután a budai Clark Ádám térre Szél Bernadett, Hadházy Ákos független képviselők és a Momentum demonstrációt szervezett, hogy tiltakozzanak az Orbán-kormány rendeleti kormányzása és járványügyben hozott látszatintézkedései ellen.
17 órakor kezdődő rendezvény valójában nem tüntetés, hiszen erre a kijárási korlátozások miatt nincs lehetőség, az ellenzéki képviselők ehelyett az autósokat például arra kérik, hogy dudálással fejezzék ki tiltakozásukat.
A Dudálj, hogy Orbán is hallja! című rendezvény szervezői pontokba szedték, mit csinált rosszul a kormány:
  • - Nem nyújtott érdemi segítséget a munkájukat elvesztő tízezreknek.
  • - Megkésve, és kevés támogatást ad a bajba jutott vállalkozásoknak munkahelyek százezreit sodorva ezzel veszélybe.
  • - Nem biztosít megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelést a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozóknak.
  • - Betegek tízezreit tette egyik napról a másikról az utcára.
  • - Csődbe viszi az idősek és betegek ellátását végző önkormányzatokat.
  • - A veszélyhelyzetet a kritikus hangok elnémítására, az ellenzéki pártok ellehetetlenítésére használja.
  • - Védekezés helyett 100 milliárdokat költ baráti vállalkozások által végzett látványberuházásokra.
  • - A járványhelyzetre hivatkozva korlátlan időre korlátlan hatalmat szavaztat meg magának.
A budapesti rendezvénnyel egy időben összesen 16 magyar városban tartanak ellenzéki dudálást. A résztvevő városok listája: Székesfehérvár, Dunaújváros, Keszthely, Nagykanizsa Győr, Mosonmagyaróvár, Kaposvár, Siófok, Eger, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Gödöllő.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.