2020. április 20., hétfő

ELHAGYJA A YOUTUBE-OT A LEGNAGYOBB MAGYAR CSATORNA

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2020.04.20.


  Előreláthatólag a következő hétvégén 
  lényegében az összes videóját törli a 
  YouTube legnagyobb magyarországi 
  szereplője, a KerekMese – közölte a G7-
  tel a csatornát a feleségével közösen 
  megalapító Tavaszi László. A pár perces 
  rajzfilmeket gyártó házaspár   
  csatornájának mintegy 780 ezer követője 
  van a YouTube-on, és az összes 
  megtekintés alapján a legnagyobb 
  magyarországi szereplő a platformon.

  Tavaszi László korábban informatikusként 
  dolgozott, felesége, Vass Mónika pedig 
  szabadúszó illusztrátorként. Amikor 
  Tavaszi 2012-ben elvesztette a munkáját, nehéz helyzetbe kerültek, és ekkor döntöttek úgy, hogy saját rajzfilmekkel próbálkoznak. Videóik elképesztő nézettségeket pródukálnak, a Számoló dal például 35 millió megtekintésnél tart. 

A vállalkozás történetéről tavaly jelent meg cégportrénk...

Tavaszi László a mostani döntésük hátteréről azt mondta nekem, hogy hosszú ideje gondolkoznak azon, hogy saját lábra állnak. „Régi tervünk volt, hogy próbáljuk függetleníteni magunkat minden platformtól. Bár nehezebb út lesz, bízunk benne, hogy a KerekMese van olyan ismert és olyan minőségű, hogy meg fog állni saját lábán” – mondta.

A változás időzítésében leginkább az játszott szerepet, hogy január 1-jétől számos változást vezettek be a YouTube-on, amelyek főleg a gyerektartalmakat érintették. Tavaszi szerint nem lehet például hozzászólni, lájkolni az ilyen videóknál, és lejátszási listára sem lehet tenni őket. „Nem voltak ezek drasztikus változások, de előrevetítik, hogy senkinek sem életbiztosítás csak erre alapozni” – mondta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.