2020. április 7., kedd

HA LENNE PÉNZ, AKKOR NEM LENNE MASZATOLÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: Vogronics A.
2020.04.07.


Akkor összefoglalom: nesze semmi, fogd meg jól. Megvan? Oké. Körülbelül ez volt Orbán tegnapi bejelentésének lényege. Mellébeszélés, kamuzás, csúsztatás. Végül is csak a tények maradtak ki az ömlengésből, mint általában. Ezt így szépen csokorba lehet kötni, és átadni a tátott szájjal figyelőknek.

Szóval az van, hogy szinte minden földrésznek sikerült belelépnie globálisan ebbe a Covid-19 nevű szarba, mindenki rendre süllyed. Itt az egyetlen kérdés az, ki milyen mélyre merül el, és ki az, aki a saját haját megfogja és kirángatja magát. Azaz kik lesznek azok, akik vezetőkként a saját országaikat kirántják ebből a fekáliából. Mert cselekedni kell: gyorsan és hatékonyan. Nyilván ez a válság – és most beszéljünk a gazdasági részéről a járványnak – mindenkit, a gazdaság szereplőit lényegében egyformán érinti. A kicsiket pont úgy, mint a nagyokat, hiszen minden cégnek a maga szintjén kell majd kezelnie a krachot.

Sajnos azon már túlvagyunk, hogy azt mondhassuk: csak a turisztikai, utazási, vendéglátóipari, szórakoztatóipari cégeket érinti a legfájdalmasabban ez a kórság. Mindenhová gyorsan begyűrűzött, és ki lehet mondani: szinte mindent lebénított. Ennyi. Szerintem nincs olyan szektor, amelyik ne állt volna meg az elmúlt 2 hétben, és még állítólag csak most jön java. Erre fel a bonsai-cézár hétfőn bejelentette, hogy munkahelyeket teremt, meg kedvezményes hiteleket ad, meg a nyugdíjasok majd kapnak 4 részletben, négy év alatt 13. havi nyugdíjat. Bravó. Most szerintem sokan megnyugodtak és visszafeküdtek aludni.

Tényleg ennyit sikerült összehozni? Munkahelyeket minek akar teremteni? Azok ott vannak, a vírus előtt is inkább munkaerőhiány volt, mert a fél ország elment külföldre dolgozni. Gondolom, ha vége ennek a cirkusznak, visszatérhetnek, és például Ausztriában addig is az állam garantálja a kieső fizetésüket. Pont. Hogy képzeli? Hogy akinek most megszűnt a munkahelye, annak épít majd közmunkacentrumokat, és mindenki gazolni fog a stadionokban? Vagy utcaseprő lesz mindenki? Vagy újraéleszti a munkásőr programot? Tényleg visszarepülünk az időben, és énekelve felvonulunk majd május elsején? Ennyit sikerült összehozni a doktorúrnak? Ne már!

Hát nem azt halljuk évek óta, hogy mi még az Európai Unióra sem vagyunk rászorulva? Hogy mi szárnyalunk, mint a turulmadár. Hogy itt olyan stabil a gazdaság, hogy mi támogatunk mindenkit. Nem volt olyan nap, hogy ne adtunk volna más országoknak csilliárdokat templomokra, stadionokra, de még kórházakra is. Hol van a pénz, elvtársak? El kell venni az önkormányzatoktól, hogy legyen valahogy? Tényleg? Röpködtek itt az ezermilliárdok, de amikor zsebbe kéne nyúlni, akkor nincs pénz?

Nincs még egy olyan ország rajtunk kívül, ahol ne az lett volna az első lépése a kormányoknak, hogy a munkavállalóknak azonnali fizetést adjanak, a munkáltatóknak meg vagy eltörölték az adófizetési és járulékfizetési kötelezettségüket (hiszen így lehetne a legjobban megtartani a munkahelyeket, és nem kéne újakat létrehozni), ezzel is segítve a cégeket. Ehhez nem kell közgazdásznak lenni. Egész egyszerűen most az államnak kellene felvennie nemzetközi hitelt, ha nincs miből fizetnie, de mint fentebb kifejtettem: ha nincs, akkor nem értem, hogy miért nincs. Csak nem hűtlenül gazdálkodtak az EU-tól kapott pénzekkel és a magyar adófizetői forintokkal az urak?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.