2020. április 8., szerda

MEGSZEREZTÜK A KORMÁNY TERVÉT A RÖVIDÍTETT MUNKAIDŐ TÁMOGATÁSI MÓDJÁRA

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2020.04.08.


A kormány keddi gazdaságmentő bejelentései közül a legtöbb embert a rövidített munkaidőt kompenzáló támogatás érinthet. Ez alapján az állam kiegészíti azok fizetését, akiknek munkaidejét - és így a bérét is - a munkaadója csökkenteni kényszerült. 

Az intézkedés pontos részletei egyelőre nem ismertek, de a 444 birtokába került egy április elején készült kormányzati munkaanyag, amely alapján látható, hogy milyen elképzelések mentén dolgozzák ki az erről szóló rendeletet. Az eddig bejelentett részletek egybevágnak a tervben szereplőkkel.

Legfeljebb a bér 70 százalékáig, 75 ezres plafonnal

A terv szerint a támogatás azoknak járna, akiknek a munkaidejét minimum 15 és legfeljebb 50 százalékkal csökkentették. A másik feltétel az volna, hogy a kiesett munkaidőben képzéseket szervezzenek a munkahelyek a támogatott dolgozóknak. E képzések megszervezését, kitalálását a munkaadókra bíznák.

A támogatás a kieső bér 70 százalékát fedezi, és legfeljebb 214.130 forintos nettó fizetésig száll be a kormány.

Nézzünk egy konkrét példát, hogy érthetőbb legyen, hogyan lehet a lehető legtöbb pénzt kiszedni ebből a rendszerből:
- Valaki mondjuk nettó 214.130 forintot keres (a minimálbér dupláját), így a lehető legtöbbet, amihez a támogatást még hozzá lehet igazítani. Ha többet keresne, akkor is csak a fizetésének eddig a részéig számítják a támogatást.
- A munkaadója a szabályok szerinti legtöbb, 50 százalékos rövidítést rendeli el a munkaidejében, azaz csak napi négy órát kell dolgoznia, és csak ezután kap tőle fizetést, 107.065 forintot.
- A munkahely a járási munkaügyi hivatalnál kéri a támogatást. Rögtön jelzi, hogy milyen képzéseket tart a dolgozóknak a felszabaduló 4 órájukban.
- A kormány a kieső munkaidő után járó bér 70 százalékát kifizeti a dolgozónak, ez ebben a konkrét esetben 74.945 forint lenne.
- Vagyis 107.065 forint helyett 182.010 forint lesz a dolgozó nettója, és így csak 32.120 forinttal csökken a fizetése, és nem 107.065-tel.
- A kiegészítést a terv szerint május, június és július hónapokra lehetne igénybe venni.
- A munkáltatónak vállalnia kell, hogy augusztusban nem rúgja ki a támogatott dolgozót. A védettség szeptemberre megszűnik.

A terv szerint ez a lehető legnagyobb kedvezmény, amit ki lehet szedni a rendszerből. Ha valaki nettó 214 ezernél kevesebbet keres, vagy 50 százaléknál kevésbé csökkentették a munkaidejét, akkor ennél kisebb támogatásra lenne jogosult, és az se kaphat magasabb támogatást, akinek több volt a fizetése.

Az igényléshez nyilván az is szükséges, hogy a munkaadó a szokásos fizetésnek legalább a felét állja a támogatási időszakban is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.