2020. május 18., hétfő

A LEVEGŐVÉTELHEZ ELÉG, A TÚLÉLÉSHEZ NEM BIZTOS

HVG ONLINE
Szerző: BALLA GYÖRGYI
2020.05.18.


Kíváncsiak voltunk, miként tudtak segíteni a fővárosi és a kerületi hatóságok helyi vállalkozóknak a mostani válsághelyzetben a bérleti szerződések megtartásában, illetve a díjak kifizetésében. Kiderült, hiába az igyekezet, így is voltak vállalkozók, akik elvéreztek a járványhelyzet idején.

A magyar társas vállalkozások több mint 40 százalékát tömörítő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nemrégiben online felmérést végzett a fővárosi vállalkozások körében. Arra volt kíváncsi, melyek azok a területek, ahol a kis- és középvállalkozások a legnagyobb segítségre szorulnak. Kiderült, hogy a cégek pénzügyi problémákkal küzdenek, se megtakarításuk, se válságtervük nincsen.

A kormány segítsége sem ért el mindenkit. Például hiába döntött úgy a kabinet még március közepén, hogy helyiségbérleti szerződést nem lehet felmondani, sem a bérleti díjat megemelni, ez az intézkedés csak bizonyos szektorokra igaz: a turisztikaira, a vendéglátó-, a szórakoztató-, a filmiparira, a szerencsejátékkal, az előadóművészettel, a rendezvényszervezéssel és a sportszolgáltatással kapcsolatosra. A többieknek a veszélyhelyzet idején is fizetniük kellett, hacsak nem tett a bérlő velük kivételt, vagy engedte el a fizetést a nehezebb hónapokra.

Összeszedtük, hogy Budapesten miként vészelték át a kereskedők a járványt, tudtak-e bérleti díjat fizetni, kaptak-e kedvezményt, ha igen, mennyit és mire számíthatnak, ha a fővárosban is újraindulhat az élet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.