Szerző: VOGRONICS ANDRÁS
2020.05.07.
Többen jelezték nekem, hogy álljak le, mert „rám szállnak”. Meg sokan megkérdezték, hogy nem félek ilyeneket meg olyanokat írni Orbánékról? A válaszom: nem. Nem fogok behúzott nyakkal meg farokkal közlekedni csak azért, mert egy olyan rezsim szállta meg az én országomat is, amelyik visszahozta a legsötétebb múlt emlékeit. Szerintem megette a fene az egészet, ha 2020-ban ilyenekről kell beszélni, nem pedig arról, hogy végre utolértük mondjuk Ausztriát vagy Németországot. És még csak nem is feltétlenül a gazdasági jólétre gondolok most, hanem a büszkeségre, a hazaszeretetre, az összetartozásra. És természetesen a szabadságra. Mert lehetnénk egy boldog nemzet, egy egyirányba tartó ország, amelyre büszke lehetne Európa és az egész világ. De nem vagyunk.
Mert ehelyett egy megosztott, széthúzó, irigy, gőgős, de meghunyászkodó, szolgalelkű nép vagyunk, amelyik hagyja, hogy néhány szánalmas gazember a fejére szarjon és hülyének nézze. Asszisztálunk mindenhez, cinkosok vagyunk, mert nem teszünk semmit; én is csak ugatok itt, pedig ez nagyon kevés, és egyre kevesebb lesz. Várjuk a megoldást egymástól, biztatjuk egymást, hogy jobb lesz, meg úgysem tart semmi örökké, ami valóban igaz, de a „most”az most van, nem holnap és nem valamikor.
Szóval az a helyzet, hogy minden napra jut valami, ami az előző napi húzásánál is gusztustalanabb ennek az erkölcstelen társaságnak, amely társaságnak a feje Orbán, és nagyon úgy néz ki, hogy ez egyre csak rosszabb lesz. Jobb semmiképpen. El vagyok keseredve, mert a járvány még jobban ráerősített arra az állapotra, amit úgy hívnak, hogy apátia. Igaz, hogy az élet megy, de nem úgy, ahogy kellene. Mindennap felkelünk, de olyan mintha nem változna semmi, a tavasz sem olyan mint szokott lenni. Nemhogy szerelem nincs a levegőben, de alig vibrál az a levegő, helyette lehajtott fejű, maszkos emberek mindenfelé. Olyan, mintha megelevenedne a valóság, és kézzel foghatóvá válna mindaz, amit belül érez az, aki egyáltalán felfogja, hogy mi a valóság.
Orbán rendszere olyan, mint ez a betegség: tudjuk, hogy van, hogy pusztító és halálos, de kénytelenek vagyunk együttélni vele, mert nincs rá ellenszer. Pontosabban van, csak azt még nem találták fel. Mi, akik szerintem normálisan, a maga valóságában látjuk a körülöttünk lévő világot, kaptunk egy Covid-19-et a nyakunkba Orbán mellé. Ami engem illet, én az utóbbit is elég nehezen viselem idestova 30 éve. Nem tudom, mit kellene csinálni, vagy hogyan lehetne megszabadulni legalább az egyiktől, pedig az egyedüli esélyünk az lenne, ha már vége lenne. Lehetőleg mindkettőnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.