2020. május 21., csütörtök

VAGY NINCS, VAGY TÖRÖTT, VAGY NEM BÍRJA -EGY-KÉT HÓNAP ALATT KELLENE MEGOLDANI TÖBB EZER GYEREK PROBLÉMÁJÁT

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2020.05.21.


Az első hullám tanulsága, hogy a digitális oktatás a második hullám alatt sem lesz zökkenőmentes. A civilek próbálnak segíteni, de ez kevés.

Az oktatás egyenlő eléréséhez minden gyereknek szüksége van megfelelő digitális eszközre - ez már biztosan az egyik fontos tanulsága a koronavírus járványnak, amelyet az Ablak a padra saját tapasztalatai is alátámasztanak. Ennek ellenére a járvány második hulláma úgy fogja elérni Magyarországot, hogy pont olyan gyerekek ezreinek nincs laptopja, tabletje, akik számára a tanulás jelenthetné az egyetlen kitörési lehetőséget. Az Ablak a padra csapata 19 hátrányos helyzetű településen dolgozó partnerei - tanodák és közösségszervezők - visszajelzései alapján pontosan tudja, hogy mit jelent az, ha egy gyereknek nincs vagy nem megfelelő az eszköze a tanuláshoz, ezért is tűzte ki célul azt, hogy 300 gyerekhez gépeket juttat a járvány ideje alatt. Sorra érkeznek a fotók és az üzenetek azoktól a családoktól, akik számára már sikerült gépet biztosítani az Ablak a padra projekt keretében. Ezekből jól látszik, hogy mekkora különbséget jelent a tanulásban az, ha van a feladatok fogadásához, lefotózásához és elküldéséhez, a különböző tanulási programok használatához, az oktatást kiegészítő videók megtekintéséhez, az online tanórákon való részvételhez megfelelő minőségű eszköz, amely abban is segít, hogy a gyerek - a lehetőségekhez képest - elvonulva tanulhasson a családjától. A Baranya megyei Ág településen élő Dzsenifer családjában például egyetlen aprócska, törött képernyőjű telefon van. Ezt használja az egész család, a múlt hétig a 9 éves kislány is erre a készülékre kapta és erről küldte vissza az iskolai feladatokat - volt, hogy egyetlen házinál ötször kellett megismételni a műveletet a telefon állapota miatt. A digitális oktatás izgalmasabb részét jelentő online feladatlapokat, videókat egyáltalán nem tudták otthon megnyitni, ilyenkor Dzsenifer átment valamelyik osztálytársához, hogy lépést tudjon tartani a többiekkel. “Így még semminek sem örült, mint ennek a tabletnek. Karácsony volt nálunk” - idézte fel a kislány anyukája azt a pillanatot, amikor megérkezett a jó minőségű tabletgép. A hátrányos helyzetű településen élő gyerekek számára a helyi tanodának és a saját mentornak kiemelt szerepe van a tanulásban, illetve a személyes problémák átbeszélésében. A járvány miatt a gyerekek a számukra sokat jelentő tanodai foglalkozásra sem tudnak eljárni, nehézkesen tartják a kapcsolatot a mentorokkal, akik a tanulásban sem tudnak annyit segíteni nekik, mint “békeidőben”...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.