2020. június 16., kedd

MAGYARORSZÁGON ÜLDÖZIK A SOPRONI SÖRT ÉS A VASALÓDESZKÁT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.06.16.


Mások mellett tegnap a Hírklikken mi is beszámoltunk Vezsenyi László testnevelő tanár kormányzati indíttatású meghurcoltatásáról, melynek az lett a vége, hogy az őt megregulázó és megalázó Balázs József tankerületi igazgató lemondásra kényszerült. A lakájmédia most ellentámadásba lendült, a hódmezővásárhelyi promenad.hu ugyanis felfedezte, hogy a vasalódeszkán úszást oktató tanár környezetében két doboz Soproni sör volt látható, amiből ők arra következtettek, hogy Vezsenyi tanár úr munkaidőben alkoholt fogyasztott.

Ami – ha így is volna – valóban nem lenne istennek tetsző cselekedet, ám nem számítana kuriózumnak a magyar közélet újkori történetében. Még emlékszünk a televíziós hírmondóból kereszténydemokrata politikussá átvedlett, majd nagykövetnek kinevezett Pálffy István kínos parlamenti bolyongásaira. Igaz, amikor ezt az ellenzéki sajtó szóvá tette, az volt a válasz, hogy Magyarországon üldözik a keresztényeket. Feltéve, de meg nem engedve, hogy Vezsenyi László alkoholt fogyasztott – erre nincs semmilyen bizonyíték – Pálffy példája nyomán, azt kell mondanunk, hogy Magyarországon a hatalom üldözi a testnevelő tanárokat, a dobozos sör gyártóit, mindemellett a vasalódeszkák sincsenek ínyére a regnáló hatalomnak. Az úszást pedig kifejezetten utálja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.