2020. július 12., vasárnap

A NER LOVAGOKON KÍVÜL, SENKINEK SEM JÓ A JEGYBANK KAMATCSÖKKENTÉSE

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2020.07.11.


„A baj az, hogy ez a dupla visszavágás nem logikus. Azt el tudom hinni, hogy vannak az országban olyan NER lovagok, akiknek ez jól jön. Ők már nagyon-nagyon sok pénzt kaptak és fognak kapni. De komolytalan azt gondolni, hogy ezzel a lépéssel a KKV-nak nyújtanak segítséget” – mondta Vértes András, a Gazdaságkutató Intézet elnöke. A GKI felméréséből pedig megtudhattuk, hogy Magyarországon jelenleg száznegyvenezer jövedelem nélküli foglalkoztatott van.

A kormánytól folyamatosan győzelmi jelentéseket hallunk, ami a koronavírus-járvány egészségügyi oldalát illeti. A gazdasági oldalról sem hallunk olyat, hogy gond lenne. Magyarul azok a jóslatok, amiket a GKI, vagy az a tizenöt közgazdász tett, s amelyek szociális válsággal fenyegettek, mintha nem jönnének be.

– Én nem teljesen így látom a dolgot. Először is, még nem láthatjuk, hogy mi lesz a valódi következménye annak, ami történt. Ez nem csak magyar sajátosság, az egész világon így van. Senki nem tudja, hogy lesz-e még második, meg harmadik támadás, vagy nem. Senki nem tudja azt sem, hogy úgy, ahogyan például Németországban, ahol nagy területeken hirtelen megbetegedtek, az milyen következményekkel jár. Magyarul: telis-tele vagyunk nem tudással, értve ezt mindenkire, a kormányra is. Ez most természetes. De mi, a GKI, csináltunk egy felmérést, amelyben azt mértük, hogy azok, akiket foglalkoztatnak, hogyan vannak állásban. Ebből kiderült, hogy hatvanhat százalékuk hagyományos módon dolgozik, húsz százalékuk, tehát nyolcszázezer fő távmunkában. Ami egy érdekes jelenség, mégpedig a jövőt tekintve. Azt gondolom, ez nagyon-nagyon jelentős elem lesz, a távmunka sokkal nagyobb szerepet fog játszani, mint az elmúlt időkben. Az is kiderült a felmérésünkből, hogy a nyolcszázezer ember jelentős része szeretné is ebben a formában folytatni a munkáját. Ez újfajta gazdasági fejlődési vonal lesz. A fennmaradó, mintegy száznegyvenezer ember pedig ugyan állásidőn van, de nem kap pénzt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.