2020. július 18., szombat

BEER MIKLÓS IS BEKAPCSOLÓDOTT A ROMAPROGRAMBA, AMELY CSERDIN IS PRÓBÁL SEGÍTENI

HVG / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2020.07.18.


Két körben eddig 67 település került fel az állam felzárkóztató programjának tervezett 300-as listára, épp most került be a programba a héten tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László faluja, Cserdi is.

Júliustól hivatalosan is bekerült a Máltai Szeretetszolgálat felügyelte, egy éve indult felzárkóztató programjába Beer Miklós alapítványa. A volt váci püspök tavaly augusztusban vonult nyugállományba, de csak egyházi tisztségéről mondott le, az elesettek támogatásáról egy percre sem. Már októberben megalapította a Szent Ferenc Szegényei Alapítványt, a szervezet folytatta a karitatív tevékenységet. Július elsejétől már hivatalosan is a kormányzati program résztvevői lehetnek a nyugalmazott püspök segítői, egy nógrádi faluban vágnak bele a cseppet sem egyszerű feladatba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.