2020. július 29., szerda

CSODAVÁRÁS A GÖDÖR ALJÁN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.07.28.


Szerinted már leértünk a gödör aljára? Ezt kérdezte tőlem tegnap valaki, és én azt a választ adtam, amit adni tudtam: már annyiszor gondoltam, hogy leértünk.

Valóban sokszor úgy hittem, nincs tovább, nincs mélyebben, el kell rugaszkodni az aljáról és kezdhetünk kimászni. Mindannyiszor kiderült, túlzottan optimista, mármár naiv voltam. Ma is úgy hiszem, félig igazam volt. Leértünk az aljára, évek óta ott vagyunk. Az elrugaszkodás nem megy, a kapaszkodást nem akarjuk. Inkább kuporgunk a hulladék között a sötétben. Azt olvastam valahol, hogy akkor lehet változás, ha nem lesz mit enni. Ha már nem tudják önmagukat becsapni az emberek, ha kénytelenek lesznek túllépni az önsajnálaton és a mások hibáztatásán, akkor lesz változás, amikor már semmi más lehetőség nem marad, mint meglátni a valóságot.

A kérdés csak az, valaha eljön-e ez a pillanat. A másik – talán fontosabb – kérdés pedig az, ha eljön, akkor mi történik? Ha felnyílik az emberek szeme – nem mindenkié fog persze, de tegyük fel, hogy elég sok ember felismeri, hogy kihasználták, felhasználták, becsapták, kifosztották azok, akikben bízott, akiket támogatott -, elfordul vagy kilép a maffiából. És onnan merre? Mi a következő lépés? Kunhalmi Ágnes tisztában van a valósággal? Tudja, mi történik vidéken, mi nyomorítja az embereket, mitől szenvednek, mit akarnak, miféle napi gondjaik vannak és azokat hogyan lehet kezelni? Mármint tényleg tudja? Látta? Nem a sajtóban, nem papírra leírva, hanem a valóságban. Fekete-Győr tudja? Ungár Péter? Vadai Ágnes? Gyurcsány? A sajátos magyar politikai közegben baloldalinak számító pártok bármelyike tudja?

Ha igen, miért nincsenek ott, ahol lenniük kellene? Miért nem tudja – vagy nem hiszi – a melós, hogy érte vannak, hogy neki tapossák a kiutat? Ha nem, ha mindegyik párt legtöbb politikusa kizárólag a saját túléléséért hajt, mindig is azért hajtott, soha nem volt más számára a politika, mint egy érdekes taktikai játék, amit bőven az átlag fölött megfizetnek, akkor viszont miből lehet választani?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.