2020. július 19., vasárnap

ÖRÜLHETNEK-E A BUSZSOFŐRÖK ÉS AZ UTASOK ANNAK, HOGY A MÁV ALÁ KERÜLT A VOLÁNBUSZ IS?

MÉRCE
Szerző: BLASKÓ ZSÓFIA
2020.07.19.


Az állami tulajdonban lévő közlekedési társaságok összevonásáról már decemberben is rengeteget cikkeztek az újságok – azonban az első körben belengetett MÁV-Volán Nemzeti Közlekedési Vállalat végül (eddig) nem jött létre, július 15-től viszont hivatalosan is a MÁV Zrt. a Volánbusz tulajdonosi joggyakorlója. Várhatóan már ez a lépés is hatalmas változásokkal járhat a két cég dolgozói számára. A folyamat részeként bekövetkező buszos járatritkítás megoldás nyújthat ugyan a buszsofőri szakmát oly régóta sújtó létszámhiányra, de az utazóközönség számára jelentős problémákat is generálhat egy-egy járat eltörlése.

Létszámhiány – és ami mögötte van

Arról, hogy egyre kevesebben választják a buszsofőri szakmát, már többször is beszámoltunk: márciusban egy Volánnál dolgozó vezénylő úgy fogalmazott a Mércének, hogy országosan mintegy 300-400 sofőr hiányozhat a rendszerből, így az ott dolgozók kénytelenek akár napi 18 órás műszakokat is végigcsinálni.

Ezúttal Dobi Istvánt, a SZAKSZ- Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnökét kérdeztük a szektor foglalkoztatási helyzetéről. Dobi szerint hiába csábítják a fiatalokat, a munkakörülményeket megtapasztalva nem sokan maradnak a szakmában: legyen szó a csekély fizetésről, a járványügyi mulasztásokról, vagy olyan „apróságokról”, mint a kényelmetlen, nyári ruházat.

Emiatt egyre gyakoribb a nyugdíjas sofőrök újrafoglalkoztatása, ami több okból is problémás – egyrészt az idős sofőrök egészségét is veszélyezteti, ha magas óraszámban dolgoznak, másrészt az egészségügyi állapotból adódó rosszullét baleseteket is okozhat. A vezetőülésben a nyári melegben ugyanis 30-40 fok is lehet, ha nappal szemben vezet valaki, amelyre még a kötelező maszkviselés is rátesz
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.