2020. július 5., vasárnap

PÉNTEKEN ELFOGADTA A PARLAMENT A LEX PMFC-T, MÁRIS FELBUKKANT A LEHETŐSSÉGEL ÉLNI KÍVÁNÓ ÜZLETEMBER, HOGY MEGVEGYE A PÉCSI FOCIKLUBOT

444.HU
Szerző: haszanz
2020.07.05.



Pénteken fogadta el az Országgyűlés a lex PMFC-t. A pécsi profi futball újjáépítsét lehetővé tevő törvényt Bánki Erik nyújtotta be. A Nemzeti Sport mai számából már az derül ki, hogy a módosítással azonnal élni is fognak, és új tulajdonosa lesz a PMFC-nek, mégpedig a közétkeztetési piac egyik legnagyobb szereplőjének, a Hungastnak az egyik tulajdonosa, György Tamás. 

Kevés unalmasabb dolgot lehet elképzelni, mint egy parlamenti vitát a sportörvény egyetlen pontjának módosításáról. Ráadásul az előterjesztő, a fideszes Bánki Erik szerint mindez csak „egy nagyon rövid, mondhatni, technikai módosítás”, csupán egy apró kis betoldás, az utánpótlás érdekét szolgálja, ha annyira jók a kinevelt fiatalok, akkor akár elindulhassanak magasabb osztályban is.

Mégis olyan vita kerekedett belőle június elején, hogy az indítványához a képviselőktámogatását kérő Bánki a zárófelszólalását ezzel kezdte: „Parlamenti pályafutásom elmúlt több mint öt ciklusában számos demagóg vitán vettem részt a parlamentben, de ehhez fogható demagógiát azért ritkán hallottam 1998 és 2020 között”.

Szép pillanata volt a folytatásban hasonlóan lendületes felszólalásnak, amikor Bánki leszidta a vitába felszólaló MSZP-s Varga Lászlót, mert a válaszokat meg sem várva elhagyta a termet, miközben Varga valójában ott volt, mint azt egy közbeszólással jelezte is, igaz addig már jegyzőként a pulpituson. De a legszebb mégis az volt, hogy a módosítójavaslatot támogatásáról biztosító KDNP-s Nacsa Lőrinc lelkesedésében csúnyán keresztbe verte Bánki Erik kommunikációs stratégiáját arról, hogy csupán egy apró, az utánpótlás érdekében hozott módosítóról van szó...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.