2020. szeptember 14., hétfő

BELENYÚL A MINISZTERELNÖK A JÁRVÁNY SZÁMAIBA?

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.09.14.


Ízlelgetem még mindig Orbán Viktor szavait, az m1-esn adott interjú elemeit. Persze, amit hallhattunk műfajilag semmiképp nem nevezhető interjúnak. A riporternek – bármennyire is igyekezett eljátszani a bátor kérdező szerepét – ez sehogy sem sikerült. De ezt egy kicsit most tegyük még félre, foglalkozzunk előbb a miniszterelnökkel.


Lassú tempóban válaszolt mindenre, mintegy nyugalmat sugallva, érezzük az ország első számú emberétől, hogy nincs miért aggódnunk, mert bár növekedik a vírussal fertőzöttek száma, ők, a kormány, az operatív törzs ott állnak a vártán, hogy kellő időben lesújtsanak a vírusra. Nekik most az a dolguk, hogy arra koncentráljanak, minél kevesebben veszítsék el az életüket, ha sokan megbetegednek, az nem olyan nagy baj, ma már ezt tudjuk. Tudjuk, hisz' az első hullámot sikeresen legyőztük, és bár ez a második másmilyen, rajtunk már nem tud kifogni. Már csak azért sem, mert a nemzeti konzultáció, 1.8 millió ember pontos eligazítást adott, a válaszokból egyértelműen kiderült: az emberek azt akarják, hogy az ország működjön. Erre a megállapításra írtam azt, hogy ízlelgetem, mert el sem tudom képzelni, mit tett volna a kormány feje, ha történetesen a válaszadók többsége azt mondja, nem, ők nem akarják, hogy az ország működjön. Szerencsére nem ezt mondták, írták, ellenkezőleg, világos utasítást adtak: az országnak működnie kell.

De félre a gúnyolódást, legyünk nagyon egyszerűek: ehhez a tudáshoz vajon nem lett volna képes eljutni a kormány, anélkül, hogy elkölt néhány milliárd forintot? Tényleg szükség volt azokra az eleve válaszokat is tartalmazó kérdőívekre, hogy képes legyen a kormány megpróbálni fenntartani Magyarország működőképességét? Érdekes: sok más ország vezetői is ugyanerre a következtetésre jutottak, anélkül, hogy nemzeti konzultációt indítottak volna. Úgy tűnik, ma Európában szinte mindenki erre törekszik, egyetlen olyan országról sem tudok, ahol bejelentették volna: leállnak, nincs tovább, érdemes mindenkinek felvenni az utolsó kenetet. És mindenhol próbálnak lendíteni a gazdaságon, és rajtunk kívül, mindenhol fontosnak tartották és tartják a munkavállalók támogatását. Ez utóbbit Orbán nem olvasta ki a válaszokból. Persze, hogy nem, mert akkor erről is kérdezni kellett volna az embereket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.