2020. szeptember 11., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/37. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.09.11.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán: Lapos horizontok

Szánthó Miklósnak nagyon tetszett Orbán Viktor Trianonról szóló júliusi megemlékezése, különösen annak záró gondolata, hogyaszondja, „ne ijedjünk meg attól, amit látunk: mi vagyunk azok, akikre vártunk. Igen, mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát. Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük.”

Ez tetszett annyira az Alapjogokért Központ igazgatójának, de mint azt még ugyanebben, a Bolgár Györgynek adott interjúban keservesen fölpanaszolta, a „reveláló hatású” gondolatok ugyan – ahogy mondta – „pár napig ott voltak a nyilvánosságban, utána válasz nélkül maradtak az ott megfogalmazottak”. Nekem fogalmam sincs, kitől milyen választ kellene kapnia egy politikai beszéd bármelyik pontjának is, de Szánthót annyira megviselte a visszhangtalanság, hogy nem volt képes ezen túltenni magát, szerette volna, ha másokat is megérintene a beszéd. Már maga sem tudja, hogyan és mikor jött az inspiráció, hogy ezeket a gondolatokat ő és intézete minél szélesebb közönséghez eljuttassa. Úgy jött, olyan vadul és engedetlenül, mint ahogy szerelem söpör végig lázas éjszakán, így fogant a felemelkedési propagandafilm. Nem tudom egészen pontosan, hogy egy kormányzati elemző- és kutatóintézetnek feladata-e propagandafilmek legyártása vagy megrendelése, már különösen akkor, ha a kormányzat ilyen feladatok elvégzésére eszement méretű költségvetési összegekkel teletömött, funkcionálisan elkülönült szakapparátust hozott létre. Szánthó szerint ebben a médiavilágban ez egyáltalán nem szokatlan...

Petschnig Mária Zita: Mélyrepülésben

Avar János: Tigrisen lovaglók

Váncsa István: Bugyi a szélben

Gadó Gábor: Lesz-e újra veszélyhelyzet?

Kenesei István: „Hol a színpad: kint-e vagy bent?”

Földvári Zsuzsanna: Hirtelen halál


Eltűnik az első osztályú osztrák focibajnokságból a burgenlandi Mat­ters­burg csapata, amelyet a helyi bank bőkezű pénzei tartottak életben évtizedekig. A bankvezér a futball őrültje volt, sokmilliós csalást sem sajnált az egész régió sikeréért...

Huszár Ágnes: Közmédia belarusz módra

Hegyi Iván: Hungarossi

Báron György: Lebegés

Jiří Menzel (1938–2020)

Gazdag Gyula: Jiří Menzel halálára

Benda László: A „pastun Petőfi”

Bod Péter: Simonyi Imre 100.

Bod Péter–Bod Tamás: Jelentés a megfigyelt megfigyelőiről

Száz éve született Simonyi Imre költő, akiről ügynökök hada jelentett

„Na, szerkesztő urak, nem keltették fel az érdeklődésemet!” – mondta hangjában magabiztossággal vegyes nagyképűséggel, és durván lecsapta a telefont. 2007. október 25-e, csütörtök kora délután volt. Gör­gényi Gábor gyulai ügyvédet, a Békés Megyei Ügyvédi Kamara akkori elnökségi tagját kerestük, és csak annyit mondtunk, újságírók vagyunk, és egy nagyon kényes jogi ügyben szeretnénk vele személyesen beszélni. Ezért helyszín- és időpontjavaslatot kértünk...

Széky János: Bata Imre 90 volna

V I S S Z H A N G

György Péter: Rövid válasz

Berend T. Iván: Kedves Lévai Csaba

Koppány Zsolt: A szenvedő misztikus

Jánossy András: Színház az egész

Martin József: Vízió kerestetik


P Á R A T L A N

Lázár György: HÁTTÉRZENE

msz: ALAPELVEK

aha: GAZDAGODIK

pá- ti-: ÁLLIG

aj: FELÉLESZTÉS

-iar-: MOST IS?

Kerekes András: IDÉZET

Cserhalmi Imre: HÁROM AZ EGYBEN

Schaefer Andrea: FÖLTENNÉK HALKAN...

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.