2020. szeptember 1., kedd

IVÁNYI GÁBORT MEG AKARJÁK TÖRNI, HOGY MINDENKI TANULJON BELŐLE - IVÁNYI GÁBORT EZÉRT ÜTLEGELIK, HOGY MINDENKI TANULJON BELŐLE: ÍGY JÁR, AKI NEM ENGEDELMESKEDIK. KI AKAR MÉG IVÁNYI GÁBOR LENNI?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.09.01.

Az Orbán-kormány erőltette leginkább, hogy az egyházi fenntartású iskolák kapják meg ugyanazt a költségvetési támogatást, ami az állami iskoláknak jár. Sőt, olyan helyzetet teremtettek, hogy minden iskolát arra ösztönöztek, hogy egyházi fenntartót keressen, mert abban az esetben sokkal inkább biztosítottak a működési feltételek. Így számolták fel az iskolák jelentős részében a világnézeti semlegességet. A egyházi fenntartású iskoláknak az ideológiai terjeszkedésen túl egy reális indoka van: több szempontból hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő vagy speciális figyelmet igénylő gyerekek oktatását és nevelését egy szeretet alapú közösség sikeresebben végezheti el, mint az állami iskola rutinját épviselő egyes intézmények.

Ebből a szempontból a kevesek egyike a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) Egyház által fenntartott idkolahálózat, amelyben mintegy kétezer rászoruló gyerek tanul az óvodától a középiskoláig, az ország legszegényebb vidékein. Iványi Gábor iskoláit a szükség hozta létre, nem a terjeszkedés vágya vagy az iskolabiznisz pénze. Jellemző a magát “kereszténynek” csúfoló Nemezeti Együttműködés Rendszerére, hogy egyedül ezt az iskolahálózatot fosztják meg a 190 milliós kiegészítő támogatástól, amely összeg a szűkös életben maradást jelenti ezeknek az iskoláknak és töredéke a felcsúti futballcsapat havi költségvetésének. Az ok nyilvánvaló: Iványi Gábor nem állt be a rendszer támogatói közé.

Önmagában abszurd, hogy bármiféle működési támogatás nem normatív módon kerül az iskolafenntartókhoz, hanem a minisztérium saját belátása (felülről kapott politikai indítékú utasítások) szerint dönt. Ha ezek a kiegészítő támogatások az alapnormatíva mellett szükségessé váltak és nem ajándékot, profitot jelentenek, hanem a működés alapjaihoz elengedhetetlenek, akkor a normatíva részét kellene képezniük. De az még ennél is felháborítóbb, hogy a pénzt zsarolásra használja az Orbán-rezsim. Maruzsa Zoltán államtitkár azt ajánlotta fel Iványi Gábornak, hogy ebben az évben megkapják a korábbi támogatás felét, ha az erről szóló szerződésben lemond arról, hogy a következő évben bármit kapjon.

H Iványi Gábor hozzá akar jutni a korábbi támogatás feléhez még egy évig, ahogy az iskoláit fenntarthassa, akkor önként le kell mondania, hogy jövő évtől bármennyi kiegészító támogatást kapjon. Az orbáni jogállam ezzel deklarálna a világ számára, hogy semmiféle diszkrimináció nem történt, hiszen Iványi Gábor maga mondott le a kiegészítő támogatásról. A zsarolást megtoldják meg olyan hazug, sértő és megalázó kijelentésekkel, hogy nem látják megtérülő befektetésnek az Iványi Gábor iskoláiban tanuló gyerekek oktatását. Mindezt bármilyen vizsgálat nélkül, miközben ezek az iskolák többszáz gyereknek adtak általános iskolai bizonyítványt, szakmát és érettségit, akik máshol ezt nem szerezték volna meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.