2020. szeptember 25., péntek

MÉG MINDIG A SEMMIBŐL ÉL A MUNKANÉLKÜLIEK FELE

NÉPSZAVA
Szerző: VARGA DÓRA
2020.09.25.


Augusztushoz képest több mint 21 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, de még mindig 80 ezerrel többen vannak, mint tavaly ilyenkor. Sok a pályakezdő köztük.


Több mint 323 ezer álláskereső szerepel a legfrissebb adatok szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) regiszterében: ez tavaly szeptemberhez képest harmadával, azaz 80 ezerrel több munkanélkülit jelent. Az elmúlt hónapokhoz viszonyítva ugyanakkor már harmadik hónapja csökkenő tendencia látszik: augusztushoz óta 6,2 százalékkal, azaz 21 300 fővel kevesebben regisztráltatták magukat álláskeresőként. 

A munkanélküliek több mint fele – összesen 169 500 álláskereső – azonban semmilyen pénzügyi ellátást nem kap. Akik kapnak valamit, azoknak is csupán alig több, mint a fele részesül álláskeresési ellátásban, a többieknek csak szociális jellegű juttatás marad. Ennek részben az az oka, hogy az álláskeresők negyede, mintegy 79 ezer ember tartósan munkanélküli, azaz egy éve, vagy már annál is régebben keres munkát. Márpedig az álláskeresési ellátás mindössze három hónapig jár: ez egész Európában a legszűkmarkúbb munkanélküliségi ellátás. 

Maga a támogatás a korábbi bruttó bér maximum 60 százaléka, de legföljebb 161 ezer forint lehet havonta. Ez jár három hónapig 2010 óta: akkor ugyanis a Fidesz-kormány Európában példátlan módon lerövidítette az álláskeresési támogatás folyósítási idejét, és a koronavírusválságra tekintettel sem hosszabbította meg, hiába kérték a szakszervezetek. Három hónap munkanélküliség után így már csak a 22 800 forintos szociális támogatást lehet kérni. Szeptemberben több mint 71 ezer embernek ebből az összegből kell megélnie...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.