2020. szeptember 26., szombat

MEGTÖRT A LENDÜLET: A KORMÁNY CSAK A TERVEZETT PÉNZ DUPLÁJÁT TOLTA KI HATÁRON TÚLRA

HVG
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2020.09.26.


Az országgyűlési választás utáni évben csökkent a Bethlen Gábor Alapon keresztül határon túlra juttatott állami támogatások összege, bár még így is 60 milliárd lett. A külügyminisztérium saját támogatásaival együtt majdnem 100 milliárd ment határon túlra, és akadnak még ismeretlen tételek a költségvetésben.


A határon túli magyarok itt költik el a pénzüket, és ez a magyar államkasszát hizlalja, a magyar államnak kötelessége ebből visszajuttatni valamennyi pénzt ezekre a területekre – érvelt két éve Dunaszerdahelyen Világi Oszkár, a Mol egyik vezetője, akit a leggazdagabb határon túli magyarnak tartanak. Azt nem tudni, hogy a kormányt is ez a gondolat vezérli-e, de tény, hogy hosszú évek óta tízmilliárdok áramlanak a határon túli területek gazdaságának fejlesztésére, hol hitelkeret, hol támogatás formájában.

Ehhez képest olyasmi történt 2019-ben, amire 2013 óta nem volt példa: a határon túlra irányuló állami támogatások kezeléséért és szétosztásáért elsődlegesen felelős Bethlen Gábor Alap (BGA) tényleges büdzséje visszaesett a megelőző évhez képest – derül ki az alapot kezelő állami cég, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közhasznúsági jelentéséből. Az év közbeni módosításoknak köszönhetően az alap büdzséje csak 70,5 milliárdra hízott, ami nemhogy a 2018-as, de a 2017-es összegnél is kisebb. Sőt, az előirányzat menet közbeni növekedésének üteme is elmaradt a korábbi évekétől, az eredeti terv ugyanis 33 milliárd volt. 2018-ban még 26-ról 90-re hízott az alap mérete év közben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.