2020. szeptember 13., vasárnap

NYÁLADZÁS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.09.13.


Varga Miklós biztosan nagyon szomorú volt szombaton, mert nem énekelhette el a Nélküledet Dunaszerdahelyen. A szebb napokat megélt Nemzeti Sport sírdogált emiatt, az, amelyiken az Alapjogokért hirdette világháborús szuronyokkal, hogy naggyá teszi a Kárpát-medencét, mintha valami lufi volna az, hogy lehessen vele gömböt fújni. Varga Miklós a DAC futballmérkőzésén volt hivatott óbégatni, de közbeszólt a vírus, ezért csupán „virtuálisan lehetett hallani az Emerton-díjas énekest” – hüppögött a Nemzeti Sport.

Ez a lap egy ideje úgy tudósít Dunaszerdahelyről, Csíkszeredáról, Eszékről és más idegenbe szakadt vérű városokban zajló sporteseményekről, mintha csak Lajosmizséről tenné. Az ottani csapatok mi vagyunk, akárha a Fradi vagy a Vasas. A Nemzeti Sport már rég visszafoglalta Erdélyt, főleg, mióta Szöllősi György, Orbán csicskája főszerkeszti. Kár érte, valamikor jó sportújság volt, ma azonban már csak pártlap, és ugyanúgy folyik belőle a takony, mintha Magyar Nemzet vagy Origo volna. Ez utóbbi is nyáladzott tegnap.

„Nyolcvan éve tért vissza Észak-Erdély az anyaországhoz” címmel tett közzé dolgozatot, megemlékezve arról a második bécsi döntésről, amellyel kies hazánk visszavonhatatlanul náci csatlóssá vált. Ilyet is lehet, mért ne lehetne, de mielőtt teljesen elalélnánk, ízlelgessük azt a nyelvezetet, azt a mentalitást, azt a világlátást, amit az Origo használ, és rögtön megértjük Vidnyánszkyt is a bocskaijában, érezzük mindeközben a tömjén illatát naftalinnal elegyest, előttünk áll az a világ, amibe Ady is belehalt, és bele fogunk mi is.

„Nyolcvan éve, 1940. szeptember 11-én délelőtt zászlódíszbe öltözött Erdély fővárosa, Kolozsvár. Az utcákat, sőt, a város határát is ellepte az ünneplő tömeg, megkondultak a harangok, és virágeső záporozott az erdélyi induló ritmusára díszmenetben bevonuló honvédalakulatok katonáinak fejére. A főtéren felállított karzaton személyesen Magyarország kormányzója, Horthy Miklós fogadta a bevonuló csapatok díszszemléjét, akinek az ünnepi köszöntőbeszéd közben elcsuklott a hangja a meghatottságtól.” – így kezdi az Origo a XXI. században.

Hogy ennek milyen ára volt, a II. Magyar Hadsereg kétszázezre a Nemzeti Sport-féle szuronyosokkal, a négyszázezer holokauszt áldozat, meg a többi nyalánkság a csatlósság miatt, az nem derül ki, midőn virágeső záporozik a díszmenetben bevonuló honvédalakulatok fejére. Tudjuk, hogy ma a gödrünkből kinézve és a Nélküledet óbégatva kellene fájni Trianonnak, de mielőtt elsírnánk magunkat, nem árt megjegyezni, hogy az sem történt volna meg az akkori elit nélkül, amely ugyanolyan volt, mint ezek a maiak. Általában mindig az elit volt az, amely az ország vesztét okozta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.