2020. szeptember 18., péntek

SZÁZBÓL HÉT FORINTOT KAP MEG, DE AZÉRT BUDAPEST FIZESSE A VÁLSÁGKEZELÉST

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2020.09.18.


Az utóbbi egy hét talán legélesebb belpolitikai csörtéje kezdődött, amikor múlt pénteken Orbán Viktor azt mondta, hogy mivel a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom beszakadt, a fővárosnak 50-60 milliárd forintot fel kellene használnia abból a több mint 100 milliárd forintos megtakarításból, amit az előző főpolgármester, Tarlós István halmozott fel. Külön segítséget kell adni a taxisoknak, vendéglátósoknak, szállodásoknak, általában az idegenforgalmi szektorban dolgozóknak – tette hozzá.

Ennek megfelelően a Fidesz-KDNP frakciója azt javasolta a fővárosi közgyűlésnek, hogy legalább 50 milliárd forinttal támogassa a bajba jutott, a turizmusban és vendéglátásban érdekelt fővárosi cégeket.

A fővárosi vezetők a felvetésre adott válaszaikban nem sok érdemi érvet sorakoztattak fel, leginkább a hátrahagyott problémákat sorolták. Karácsony Gergely Orbán Viktornak szánt válaszában Tüttő Kata főpolgármester-helyettes Facebook-posztját osztotta meg, amely szerint a kormány minden adóbevételt elvesz, nem hagy eleget a város üzemeltetésére, Tarlós Istvánék pedig egy lepusztult várost hagytak hátra. Pont úgy, mint amikor 2010-ben Tarlós István arra hivatkozott, hogy Demszky Gábortól egy eladósodott és lepusztult várost örökölt.

Pénz és adósság

Mi a helyzet ténylegesen az emlegetett 100 milliárddal, valamint az adóbevételekkel? A fideszes narratíva szerint a fővárosnak a vagyonából bőven telne a költekezésre. A Magyar Államkincstár nyilvánosságra hozta, hogy 162 milliárd forintja van a fővárosnak állampapírban és készpénzben. Ez azonban ebben a kontextusban legalábbis erős csúsztatás. A kincstári számlákon közel 30-40 milliárd forint az önkormányzat éven belüli gazdálkodását fedezi: az állam nem minden hónapban utal pont annyit, mint amennyi fedezi a kötelező feladatok adott havi kiadásait, de a legnagyobb bejövő forrás, az iparűzési adó is az év egy meghatározott időszakában folyik be – ezt májusról éppen szeptemberre tolta el a kormány.

Tarlós István főpolgármestersége alatt valóban jelentősen nőtt az államkincstárnál elhelyezett pénz mennyisége, 2019 végén 82 milliárd forint volt az állampapírok értéke. Ennek fő oka, hogy a fővárosi költségvetésbe betervezett projektek rendszeresen csúsztak, így mindig a következő évre vitték át a projektek forrását. Egyébként egy önkormányzat nem is tervezhet csak úgy szabad vagyonnal, az önkormányzati gazdálkodásra vonatkozó szabályok ennél sokkal szigorúbbak.

Másrészt a fővárosnak nemcsak pénzeszközei, hanem hitelei is vannak. A tavalyi, legfrissebb elérhető mérleg szerint Budapestnek 116,8 milliárd forint az éven túli kötelezettsége, tehát adóssága. Többek között itt szerepel a – kormány által Tarlós Istvánra erőltetett – orosz metrókocsik beszerzésére felvett 60 milliárdos hitel is. További kölcsönt egyébként a főváros csak a kormány engedélyével vehetne fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.