2020. október 10., szombat

A LENYÚLT NYUGDÍJVAGYONT IS MEGMOZGATTÁK ORBÁNÉK, HOGY KISEGÍTSÉK A KEDVENC BANKJUKAT

444.HU
SARKADI ZSOLT
2020.10.09.


Nyolc éve szorult helyzetbe került az FHB Bank: azonnal 30 milliárd forintnyi tőkére volt szüksége, hogy ne boruljon fel. Spéder Zoltán, a bank akkori vezetője jól feküdt a kormánynál: rendszeres vendég volt Orbán Viktor irodájában, egészen közeli, baráti kapcsolatban állt Lázár Jánossal, a miniszterelnöki hivatal vezetőjével, üzletelt Simicska Lajossal, a Fidesz akkori gazdasági centrumával, és Németh Lászlóné fejlesztési miniszterrel is jóban volt. Ezek után senkit sem lepett meg, hogy az FHB furcsa kötvénykibocsátással 30 milliárddal növelni tudta az alaptőkéjét.

Hiába pletykálták, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő segítette ki a bankot, és hogy a magyar állam ezzel nem járt valami jól, ezt nem lehetett bizonyítani, hiszen az MNV könyvelése és más nyilvános adatok nem utaltak ilyen kötvényvásárlásra. Ebben a cikkben azt a forgatókönyvet írjuk le, ami minden elérhető nyilvános adattal egybevág. Eszerint az FHB egy miniszteri szinten egyeztetett, bonyolult értékpapír-cserével jutott hozzá a 30 milliárdhoz, méghozzá úgy, hogy Orbánék az FHB megsegítése érdekében még a lenyúlt nyugdíjvagyont is bevetették.

Amennyiben tényleg az állam segítette ki az FHB-t, az tiltott állami támogatásnak minősül, de az biztos, hogy nemzetközi szinten is kínos egy ilyen ügy. Ennek ellenére Magyarországon ezt a jelek szerint gond nélkül meg fogja úszni minden érintett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.