2020. október 10., szombat

„CSAK A K… KEVERÉS MENT” – KIAKADT A CLUB ALIGA JÖVŐJE MIATT AGGÓDÓKRA A POLGÁRMESTER

24.HU
Szerző: MÁZSÁR TAMÁS
2020.10.09.


Balatonvilágoson mindenki attól tart, hogy a tulajdonos az állam segítségével mindent visz, és a Club Aliga területén nekik szabad partszakasz sem marad. A polgármester szerint azonban a hangos tiltakozás csak árt, inkább egyezkedni kell.


Augusztus 22-én több mint kétszázan gyűltek össze a balatonvilágosi kultúrotthon nagytermében, miután a kormány egy határozattal megkönnyítette a Club Aliga területének lezárását.

A Mérce beszámolója szerint Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület alelnöke, helyi képviselő arról beszélt a fórumon, hogy a rendelettel megsemmisítették Balatonaligát. Aliga már jó ideje nem önálló település, hanem Balatonvilágos része, az egykori pártüdülő 4 kilométeres partszakaszát azonban a helyiek és a nyaralótulajdonosok ingyen használhatják.

A felháborodott helyiek nem kaptak választ a területen folyó beruházással kapcsolatos kérdéseikre, mert sem a térség fideszes országgyűlési képviselője, sem a fejlesztő Appeninn Nyrt. képviselője nem ment el a fórumra, a polgármester pedig megjelent ugyan, de hamar távozott. Takács Károly ugyanakkor a fórumot követő testületi ülésen elmondta a véleményét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.