2020. október 17., szombat

AZ ÁLLAM PRÓBÁLJA MAGYARÁZNI A NEGYEDÓRÁIG ELÉRHETŐ MILLIÁRDOS PÁLYÁZATOT, DE A SZAKMÁT NEM HATJA MEG

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2020.10.17.


Magyarország, mint a világ annyi más országa a koronavírus alatt szeretné támogatni azokat az előremenekülő vállalkozásokat, amelyek fejlesztéssel, beruházással óvnák meg a munkavállalóikat. Ám, ha a célpályázat egészen furcsa körülmények között bonyolódik, a segítség inkább csak nagyon elkeseríti a vállalkozásokat és a pályázati szakmát.

Az idei iskolaév a hazai vállalatok és a pályázatírók számára is egy tanulságos történettel kezdődött. A szakma egyszer csak azt vette észre, hogy augusztus 31-én, hétfőn a HIPA honlapjára felkerült, hogy másnap 8 órától újra be lehet adni az intézmény Versenyképesség Növelő Támogatási Program (VNT) pályázatát.

Ez egy olyan támogatási konstrukció, amelyet a versenyképesség-növelő támogatásról szóló rendelet alapján írták ki, és amelyet azon méretesebb vállalkozások vehettek igénybe, amelyek

- nagy foglalkoztatók,

- nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt (árbevételük, vagy megrendeléseik negyedét elvesztették),

- amelyek vállalták, hogy előre menekülnek, vagyis beruháznak, fejlesztenek.

A program ezeket a beruházásokat segíti vissza nem térítendő támogatással, akár 30-40-50 százalékos arányban is, de legfeljebb 800 ezer euró (mintegy 280 millió forint) értékben.

A program célja valid, a segítség sokaknak jön jól. Másnap, szeptember 1-én, kedden el is indult a program, ám azt 8.15-kor már le is zárta a HIPA, ugyanis a 18,4 milliárd forintos keret kimerült.

Később az is kiderült, hogy nem mindenki a maximális összegre pályázott, közel száz anyag érkezett be. Ennek a rövid határidővel meghirdetett és sebtiben le is zárt pályázatnak a történetet jártuk körbe a lebonyolító HIPA, a felügyelő KKM, illetve három pályázatíró segítségével.

Megkérdeztük a KKM-t és a HIPA-t a pályázat rendkívüli körülményeiről, és bár, mindkét intézmény gyorsan és részletesen (nagyrészt egymással átfedően) válaszolt kérdéseinkre, valódi magyarázatot nem hallottunk az alapvető kérdésre, miért volt ilyen szűk a rendelkezésre álló idő. Hallgassuk először a HIPA-t:

A pályázatra 2020. április 21-től lehetett jelentkezni, és május 28-ig 806 darab pályázat érkezett be. Az eredeti 50 milliárd forintos keretet - az érdeklődés mértékére tekintettel - a kormány több alkalommal is bővítette. A pályázatok feldolgozását követően kiadott támogatói okiratok alapján a 169,33 milliárd forint keretösszegből mintegy 18,5 milliárd forint nem került felhasználásra. Erre figyelemmel került sor 2020. szeptember 1-jén 8.00 órakor a pályázat ismételt megnyitására, azonban negyedóra alatt 98 pályázat érkezett be, összesen 47 milliárd forint értékben, ezért 8 óra 15 perckor le kellett zárni a programot.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.