2020. október 1., csütörtök

KÖVES SLOMÓ: AZ "ELLENSÉGES LÉGKÖR" MIATT VÉGLEG KIVONUL A SAJTÓBÓL AZ EMIH

HVG360
Szerző: HAMVAY PÉTER
2020.09.30.


A betegesen gyanakvó helyzet miatt nem támogatják többé a baloldali médiát – mondta a Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a HVG-nek adott interjúban. Köves Slomó azt is elárulta, hogy a választásokra meglesz a Sorsok Háza, amerikaiak készíttették el a kiállítás forgatókönyvét.


HVG: A 168 Órában történteket – leváltott főszerkesztő, új tulajdonostárs – sokan úgy tekintik, hogy megkezdődött a lap átjátszása a Fidesz kezére, mit szól ehhez?

Köves Slomó: 2015-től kezdődően azért nyújtottunk segítséget a súlyos anyagi gondokkal küzdő 168 Órának és a megszűnés előtt álló Klubrádiónak, mert azt gondoltuk, hogy ezeken a felületeken lehetőségünk lesz a számunkra fontos társadalmi és kulturális üzenetek eljuttatására, nem utolsósorban az antiszemitizmus elleni harc kompromisszumok nélküli képviseletére. Nemcsak arra kértük nemzetközi támogatóinkat, hogy fektessenek be (a Brit Média Kft.-n keresztül) az egyes médiumokba, hanem a Klubrádió ingatlanát is megvásároltuk Arató Andrástól, és ingyenesen biztosítottuk az épületben a rádió működési feltételeit, beleértve az ő személyes irodáját is. Eszünk ágában sem volt beleszólni az újságírók napi munkájába – soha nem is vádolt ezzel minket senki –, de a kezdetektől betegesen gyanakvó, ellenséges légkörben saját céljainkat sem tudtuk érvényesíteni. Öt-hat év keserű tapasztalatai után fel kellett ismernünk, hogy a nyilvánosság politikai polarizáltsága és a hideg polgárháborús viszonyok miatt a helyzet egyelőre nem érett az általunk képviselt értékelvű megközelítésre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.