2020. október 7., szerda

KÖZMUNKA HELYETT INKÁBB UBORKÁT TERMESZTENEK A MÉLYSZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐ CSALÁDOK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2020.10.06.


A Kiútprogram Magyarország északkeleti részén támogatja a mélyszegénységben élőket, a családok a program mikrohiteléből kezdenek uborkatermelésbe a saját kertjükben. A nehéz helyzetű családok egy szezonban akár félmillió forint plusz jövedelemre is szert tehetnek. Bár a programot nem mindenhol látják szívesen, már követői is akadtak. Az a remény azonban nem valósult meg, hogy a kormányzat is adaptálja a programot, így ezek egyelőre mozaikszerű, elszigetelt kezdeményezések maradnak.


A Kiútprogram egyik legújabb ügyfelével, Timivel az uborkaszezon közepén beszélgettünk a nyáron. A zöldséget július végén és augusztus elején érdemes szinte naponta leszedni, hiszen a legtöbb pénzt a kis méretű uborkák eladása után kapja.

Timi a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fábiánházán lakik, a község körülbelül 70 kilométerre fekszik Nyíregyházától, az édesanya a családi házukhoz tartozó hátsó kertben kezdett gazdálkodni, körülbelül 500 folyóméteren. A megyében gyakori, hogy a házakhoz nagyobb udvar is tartozik, ahol háztáji gazdálkodás formájában termesztenek különböző zöldségeket. A kétgyermekes édesanya idén lépett be a Kiútprogramba, a szomszédja tanácsolta neki, hogy jelentkezzen, akinél korábban napszámosként dolgozott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.