2020. november 6., péntek

ORBÁN BIZAKODÓ, A MOK SZERINT ELJÖHET AZ IDŐ, AMIKOR DÖNTENI KELL KÉT BETEG ÉLETE KÖZÖTT A KÓRHÁZAKBAN

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2020.11.06.


103 koronavírus fertőzött hunyt el az elmúlt 24 órában Magyarországon, ezzel új rekord dőlt meg. A fertőzöttek száma 4709-cel nőtt, 5489 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 391-en vannak lélegeztetőgépen. Ahogy arról csütörtök este beszámoltunk, a koronavírus áldozatai közt van Szőcs Géza költő, miniszterelnöki tanácsadó.

Orbán Viktor ma reggel interjút adott a Kossuth Rádiónak, ahol azt mondta: az elemzések szerint november 21-én 2240 intenzív kórházi ágyra lesz szükség, december 10-én pedig már 4480-ra. „Itt van nagyjából a teljesítőképességünk határa” – mondta a kormányfő.

Arról is beszélt: hoztak döntéseket arról, hogy ha túlmegy a fertőzés ezen a határon, akkor is legyenek olyan kijelölt helyek, ahol képesek megfelelő orvosi ellátást adni, ha kell, akkor a kórházakon kívül is. Ezért napokon, sőt órákon belül döntés születhet a kockázat nélkül halasztható műtétek átütemezésről, hogy egyre több kórházi ágyat lehessen felszabadítani.

Emellett azt is közölte, hogy ameddig csak lehet, megpróbálják nem bezárni az iskolákat.

Orbán szerint hiába állna át a rendszer digitális oktatásra, a középiskolások akkor sem maradnának otthon, így kérdés, mi a nagyobb kockázat: ha felügyelet alatt bejárnak az iskolába vagy ha nem mennek be, de nem is maradnak otthon. Eddig 98 óvodát kellett bezárni, hét iskolában szünetet rendeltek el, 23-ban távoktatás van, 78 intézményben pedig „vegyes oktatás” zajlik – tette hozzá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.