2020. december 17., csütörtök

A MAGYAR NARANCS KARÁCSONYI DUPLA SZÁMÁNAK LAPAJÁNLÓJA

MAGYAR NARANCS
Szerző: Magyar Narancs
2020.12.16.


T A R T A L O M

KIS-MAGYARORSZÁG

KISVÁROSI NER: POLITIKAI BOSSZÚ GYULÁN

Szólni, ha mersz

Egy gyulai háziorvosi asszisztenst azzal vádolnak, hogy munkahelyén tiltott politikai agitációt folytatott. A nő férje tavaly fideszes jelölttel szemben indult az önkormányzati választáson. Állásából elbocsátották, helyi blog célkeresztjébe került, és vesszőfutása az első fokú bíróságon is folytatódott.

A SZERK.

Mentális fordulat

Hétfőn mutatták be a Hogyan lehet sikeres egy nő? című, Novák Katalin főszereplésével és animációs elemekkel megtámogatott kisfilmet, mely primitív egyszerűséggel igyekszik válaszolni a saját magának feltett kérdésre.

Rogán belekukkant

Keddi lapzártánkkor már több mint egy hete üzemel a Vakcinainfó, a kormányzati regisztrációs portál, de a 60 év felettieknek postán is küldenek egy űrlapot. Hogy pontosan mi a fenére is jó a regisztráció, azt nem könnyű kibogozni, de lenne néhány ötletünk.

PUBLICISZTIKA

UITZ RENÁTA

Jószándékkal volt kikövezve

Miért aggasztó a brüsszeli alku a költségvetésről és a jogállamiságról?

HEIL PÉTER

Orbán brüsszeli betlije

Miért reményt keltő az uniós megállapodás a költségvetésről és a jogállamiságról?

Most akkor győzött vagy vesztett Orbán Brüsszelben? Van vagy nincs működő jogállami mechanizmus?

LANTOS GABRIELLA

Lantos Gabriella: A halálos tavasz

Így kezeli félre Orbán a járványt

NÉMETH ÁDÁM

Németh Ádám: A láthatóság sebei

Hogyan lehet és hogyan kellene élni nem heteró emberként?

EGOTRIP

Sajó László Öt és feles

Kiskarácsony, nagykarantén

Kiskarácsony, nagykarantén (Apokrif evangélium)

Szécsi Noémi: Nem és nem

Acélbokszer és kutyakorbács

A dolog nem kezdődött éppen ártatlanul. Az egyik újságíró megírta a másikról, hogy férfiakat zaklat, és azzal kente el a dolgot, hogy ez talán nem is igaz. Mindenesetre kiírta a nevét. Mire a sértett újságíró nyilvános helyen vonult fel családtagjaival, hogy elégtételt vegyen.

Várhegyi Éva: Ekotrip

Új normalitás a gazdaságban.

Feltehetően a mostani, a II. világháború óta a legnagyobb gazdasági visszaesést előidéző Covid-járvány sem hagyja érintetlenül az eddigi rendet.

BELPOL

„Ez a tragédia Orbán Viktor lelkén szárad”

Kis János a magyar állam felszámolásáról, Orbán uniós politikájáról és az ellenzék esélyeiről

Orbán Viktor a múlt héten az Európai Unióban megnyert egy csatát, de olyan háborúba kezdett, amelyet csak elveszíteni lehet. A járványhelyzet katasztrofális, illetve az emiatti gazdasági válság rossz kezelése növeli az ellenzék 2022-es esélyeit – de a sikerért még sokat kell dolgoznia.

A SZÁZADVÉG-CSOPORT ÉS AZ ORBÁN-KORMÁNYOK

Bemeneti oldal

A kormány think tankje, háttérintézménye, házi közvélemény-kutatója a Századvég, vagy egyszerű pénzszivattyú?

KISZERVEZTE A KORMÁNY A MAGYAR FELSŐOKTATÁS ÖTÖDÉT

Jönnek a megváltók

Nagyobb botrány csak az SZFE-n lett a felsőoktatási „modellváltásból”, pedig a minisztérium által kinevezett, megbízható emberekkel feltöltött kuratóriumok mindenhol visszavágták az egyetemek autonómiáját.

A 70 ÉVES DUNAFERR BIZONYTALAN JÖVŐJE

Vasfüggöny

Teljes a káosz és a bizonytalanság Dunaújváros legnagyobb foglalkoztatójánál, a Dunaferrnél. Kollektív szerződés nyár óta nincs, a béreket harmadik hónapja csúszva fizetik ki, jogait gyakorolni képes vezetővel pedig lapzártánkkor nem rendelkezett a cég.

GAZDASÁG

BŐVÜLŐ MAGÁNEGÉSZSÉGÜGYI SZEKTOR

Fehéredő köpenyek

Konszolidálódik, tisztul és egyre jelentősebb a magyar magán­­egészségügyi piac. Az állam a magán- és a közfinanszírozott szektorok éles szétválasztását preferálja, a magánszolgáltatók az együttélés mellett kardoskodnak.

INTERAKTÍV

Egy hét tudomány 2020/51–52.

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

Egy hét kultúra 2020/51–52.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

RÁDIÓ

A nyelv öröme

Megújult nyelvápolás a Kossuthon

Lemaradtunk, mint a borravaló. Pedig volt egy időszak, amikor napi szinten követtük a közrádió, akarjuk mondani, a nemzeti főadó olyan búvópatakszerű képződményeit is, mint egy nyelvművelő műsor.

RÉS A PRÉSEN

„Túl sok az információ”

Schopp Ildikó művészetpedagógus

Nem lóverseny ez

Kulturális programajánló a 2020/51–52. hétre

TÉVÉSMACI

Körtepapagáj

Amikor Sztupa és Troché csináltak valamit, annak két útja volt.

Szüret 2020/51–52.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

SORKÖZ

Az alkalmas tűfok: Esterházy Péter első írása

Esterházy Péter első írása

Sokszor és szívesen emlékezett meg arról, hogy az irodalmi lapok közül először a Magyar Műhely című párizsi emigráns folyóiratban jelent meg írása.

ÁCS PÁL

Gogol megőrül

A revizor, A köpönyeg, Az orr és a Holt lelkek írója megtagadta korábbi művészi énjét és szembefordult saját szatirikus szellemével. Végül vallási tébolyba merülve 1852-ben halálos böjttel vetett véget az életének. Hogy jutott idáig?

SELYEM ZSUZSA

Veled van


Lucia Berlin írásművészetéről

Lassan kivilágosodik, hogy Lucia Berlin Amerika egyik legjobban őrzött titka. Hogy a valóság nem csak show, a PC nem csupán ideológiai igazodás, a creative writing pedig nem pusztán néhány műfogás szerencsés csillagzat alatt

KÖNYV

Felszabadítandó ország

Cserna-Szabó András és Fehér Renátó (szerk.): Nézzünk bizakodva a múltba! Alternatív Trianon

ÜNNEPI GYEREKKÖNYVKULTÚRA MAGYARORSZÁGON

Tompulgatnak a giccstől

Vajon hogyan látják a gyerekek a szülők által a számukra összeállított karácsonyi csodát?

KÖNYV

Milbacher Róbert: Angyali üdvözletek

A regény indító és összekötő motívuma egy fej elvesztése.

KÉPZŐMŰVÉSZET

ONLINE KIÁLLÍTÁS

A vég elviselhetetlen közelsége

Kicsiny Balázs: Időhúzás

A mért idő világértésünk alapvető vonatkozási pontja. Jelenünket a múltból következő öntudatlan reakcióink és döntéseink határozzák meg, illetve az, hogy képesek vagyunk a jövőben adódó veszélyek és lehetőségek el- és átgondolására, a tudatos tervezésre. Testünk változásai folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy a halál irányába tartunk. A Kicsiny Balázs kiállításának címeként feltűnő „időhúzás” mintha a vég elhalasztásának örökösen felmerülő igényére irányítaná rá a figyelmet.

MÉLYI JÓZSEF

Utak romjai

Merre tart a kortárs képzőművészet?

A vírusválság éles fénybe helyezte a globális képzőművészeti szcéna számos, eddig lappangó baját és ellentmondását. Mi lesz a galériákkal, a nagy múzeumokkal, a nemzetközi rendezvényekkel, a piaccal? És mit jelent az, hogy immár magyar szakember is van a 100 legbefolyásosabb szereplő rangsorában?

INTERJÚ

Miniszterek álltak a pizsamás nehézbúvárok között

Kicsiny Balázs képzőművész

Kicsiny Balázs képzőművész alkotásaiban a legkülönfélébb emberi helyzeteket vizsgálja allegorikus dimenziókban.

SZÍNHÁZ

Zsótér Sándor: „Nem nagyon lehet tervezni”

Zsótér Sándor rendező

A rendező szerint beszántják a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, noha nem hangoztatja úton-útfélen e véleményét.

SZÍNHÁZ

Illúzió a javából

Kiváló dolgozók – Igaz történetek a gondoskodásról

A Bürgerbühne egy Németországban elterjedt színházi gyakorlat. Maga a szó azt jelenti: polgárok színpada.

ZENE

INTERJÚ

„Nem írom le: fölveszem

Ifj. Kurtág György zeneszerző, zenetudós

Már kamaszként Halász Péterék előadásain zenélt, és ott volt a Spions együttes alakulásánál is. 1980 óta Franciaországban él, a zeneszerzés mellett elsősorban akusztikai kutatásokkal foglalkozik, és bizonyos szempontból nem tesz különbséget a Beatles és Stockhausen között.

LEMEZ

Kiteszed a zászlót?

Sylvain Rifflet, Szabó Bálint, Dés András és Daniel Erdmann új albuma

Társadalmi egyenlőtlenségek, nacionalizmus, diszkrimináció, szegregáció, a környezet pusztítása, az erőforrások pazarlása.

LEMEZ

Veszélyeztetett korosztály

Paul McCartney: McCartney III

A rendkívül szerteágazó életműben megbújik egy minisorozat, amely szimplán McCartney címre hallgat.

ÚJABB AKTÁK A ZENÉSZVILÁGRÓL I.

Sakkfigurák

Som Lajos úgy halt meg, hogy nem tudhatta, melyik nap kerül valami nyilvánosságra a jelentéseiből. Ez a nap most jött el.

LEMEZ

Ha vége a kettőnégynek

AC/DC: Power Up

2016-ban, az Axl Rose-zal levezényelt, meglepően sikeres turné után Angus Young, a rövid gatyás aussie gitárhős legalább annyira nehéz helyzetben volt, mint amikor 1980 februárjában énekesük, Ronald Belford Scott egy újabb átvedelt éjszaka után meghalt alkoholmérgezésben.

INTERJÚ


„Nem akartam mindenhol jelen lenni”

Nemes András énekes, gitáros, dalszerző

Hét és fél év kihagyás után jelent meg a Pluto új lemeze, egyben a tragikusan fiatalon meghalt producer, Szabó Balázs Zalán utolsó munkája is. A zenekar frontembere mesélt kettejük barátságáról, a Bérczesi Róberttel közös, immár feloszlott Biorobotról, és arról is, hogy miért nem lett belőlük mainstream előadó.

„Elfogyott a gitáros”

Both Miklós zenész, népzenekutató

Rockzenészként indult, most az ukrán népzene kutatója. Közben tett néhány kitérőt Iránban, Etiópiában, Kínában, Indiában, de nem akarja elaprózni magát: az afrikai zenét egy későbbi életszakaszra tartogatja.

LEMEZ

Én meg az Ének: Karanténlemez

Bérczesi Róbert eddig két albumot jelentetett meg Én meg az Ének néven, amelyeken kizárólag feldolgozások szerepeltek, saját dalait mindig a Hiperkarma keretein belül dolgozta ki.

LEMEZ

The Avalanches: We Will Always Love You

Húsz évvel ezelőtt egy szellemes, friss erőtől és ötletektől duzzadó album köszöntötte az új évezredet: az aranykezű melbourne-i hangkovácsok barkácsolta Since I Left You a hangminták kreatív reciklálását ünnepelte, kivételes muzikalitással és kompozíciós érzékkel.

LEMEZ

Fülei Balázs: Christmas with Franz Liszt

Liszt Ferenc ellentmondásos személyiség volt, és zenéje is összetett.

MI A KOTTA?

Boldog elmúlás

Klasszikus zenei programajánló a 2020/51–52. hétre

SPORT

TERJESZKEDIK NÉMETH SZILÁRD BIRKÓZÓAKADÉMIÁJA

Ellentámadás mögékerüléssel

A Németh Szilárdhoz köthető birkózóakadémiáé lett a Csepel SC, és ezzel egy sor ingatlan. Németh polgármesterként még gátolta a klub telkeinek hasznosítását – ám most ő tervezhet valami hasonlót. A helyi fideszes önkormányzat gyanakodva figyel.

INTERJÚ

„Amikor először láttam játszani”

Esterházy Mátyás labdarúgóügynök

Az ő ügynöksége képviseli a legértékesebb magyar futballistát, Szoboszlai Dominikot. Már gyerekkorban igyekszik megtalálni a tehetségeket, a játékosaival pedig nem köt szerződést. A szakma titkairól beszélgettünk vele, és arról, hogy milyen jövőt lát a sztárja előtt.

LOKÁL

TÉRKÉPÉSZET A MAGASBÓL

Pilóta nélkül

Sokat fejlődött az utóbbi években a légi térképészet, a drónok hamarosan kiszorítják a klasszikus repülőgépes módszereket.

ÚJ METRÓÁLLOMÁSOK

A természet után, szabadon

Október derekán a 3-as metró déli szakaszának négy állomását adták át, a tervezők a 4-es metrónál megkezdett építészeti koncepciót folytatták – úgy tűnik, sikerrel.

KIK VOLTAK A NÉPI ELLENŐRÖK?

A tervgazdálkodás talpasai

A szocializmus éveiben a népi ellenőrzési bizottságok látták el azokat a feladatokat, amelyeket ma az Állami Számvevőszék – ugyanazzal a pártos elkötelezettséggel.

TUDOMÁNY

ANTIANYAG: A FIZIKA EGYIK FŐ MEGOLDATLAN KÉRDÉSE

Kioltják egymást

Az anyag párja az antianyag – de mi az, és miért ilyen ritka a világunkban?

INTERJÚ

„A nyomok Galileihez vezetnek”

Carlo Rovelli elméleti fizikus, író

A tudósok asztalánál úgy ismerik, mint aki kollégáival megalkotta a hurok-kvantumgravitációs elméletet, az elméleti fizikával hadilábon álló olvasók szemében viszont olyan tudományos bestsellerek szerzőjeként ismert, mint a Hét rövid fizikalecke vagy Az idő rendje. A világhírű tudóssal több körben, e-mailen váltottunk szót.

„Isten titkai maradnak”

Fráter Erzsébet botanikus a Biblia növényeiről

Van-e nyoma a Szentírásban a klímaválságnak? Az aszalt gyümölcs lenne a mennyei manna? Számtalan növénytani tudományos és ismeretterjesztő munka után a tudós az utóbbi években főleg a Biblia növényeit és ételeit tanulmányozza.

INTERJÚ

„A gondolkodás autonóm”

Farkas Katalin filozófus az elme működéséről

Mit tudhatunk meg a világról, saját elménkről, és egyáltalán honnan tudjuk, hogy mit tudunk, hogyan férünk hozzá a saját gondolatainkhoz? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik Farkas Katalin, a Central European University oktatója, akit nemrég választottak meg az Európai Analitikus Filozófiai Társaság elnökének.

LÉLEK


SZEX, BOTRÁNY ÉS POLITIKA HAJDANÁN

Szót se róla!

A prüdériával elegy diszkréció hagyományosan sokkalta jellemzőbb a magyar politikatörténetre, semmint a mégoly botrányos magánéleti-érzéki kilengések kiteregetése. De mégis, hogyan lett egy pap-miniszterből Mamuska, és hogyan szállították a nőket Tutusnak?

MENOPAUZA ÉS MARKETING

A hőhullámok meglovagolása

Az elmúlt években egyre több olyan termék jelent meg, amelyek a változó korú nők problémáit, ezek közül is elsősorban a menopauza tüneteit hivatottak orvosolni. A korábban „láthatatlan” korosztály mostanra a marketingkampányok egyik kedvenc célpontja lett.

GASZTRO

ÉTEL, KIHORDÓ

Babka Deli

Két és fél éve írtunk lelkes beszámolót a Pozsonyi úti Babkáról, amely a zsidó csokis kalácsról kapta a nevét.

CHILI&VANÍLIA

Édeskeserű: méz & mák

Ünnepi, mézes-mákos palacsintafelfújt

MIKROFILM

ÁLEX PINA PÁLYÁJA

A szappan dicsérete

Sárga és piros kezeslábasba öltöztetett hősei kiforgatják a sarkaiból és a vagyonából Spanyolországot. Álex Pina sorozatai a gátlástalan mediterrán szentimentalizmust vegyítik őrült tempójú akciózással és gyilkos humorral.

RÖVIDFILM

Pörös szájunk

Nagy Borbála: Pannónia dicsérete; Minden rendben

A Pannónia dicsérete ravasz kis film, mert egy darabig azzal ámít, hogy humorral nyitja meg nekünk a frusztráció szelepeit. Röhincsélünk kicsit, aztán megkönnyebbülünk, de ugye ettől a politikai szarkavarás nem szűnik meg.

INTERJÚ

Elvarázsol, meglep, nyugtalanít”

Nagy Borbála filmrendező

A berlini filmakadémia hallgatója. Legújabb kisfilmje, a Pannónia dicsérete szeptemberben elnyerte a legjobb kisjátékfilm díját az Achtung Berlin filmfesztiválon, így automatikusan nevezhető az Oscarra is. Berlinből válaszolt a kérdéseinkre.

FILM

A többi le van ejtve

Alexis Cahill–Brigitte Drodtloff: Mária, Románia királynéjaKi tagadná, hogy erdő létezik s benne farkasok? Házikó, nagymamával, sőt, nagymamát látogató unokával? S ki ne látott volna vadászt? Ebből is látható, hogy a Piroska és a farkas megtörtént eseményeken alapszik.

FILM

Szabad szavak

Irodalom? A könyvkiadás is csak egy iparág, kereskedés folyik, az olvasótábor igényeinek kiszolgálása (meg, persze: megteremtése, ápolása stb.). Ihlet?

FILM

Mank

Komolytalan az a lista, ahol nem az Aranypolgár az első mint a kerék feltalálása óta született legjobb film.

FILM

Szuperagy

Ha betáplálnánk okostelefonunkba, hűtőszekrényünkbe, vagy épp kenyérpirítónkba az elmúlt évek összes vígjátékát, komikáját és komikusát, a mindentudó mesterséges intelligencia sem tudna különbséget tenni Melissa McCarthy és Adam Sandler között.

TÉVÉSOROZAT

Fargo

4. évad

Az ’50-es évek Amerikájában nemcsak a feketéknek nem volt könnyű az élet, de a fekete maffiafőnököknek sem, különösen, ha olyan vidéken próbálkoztak, ahol jóformán azt sem tűrték el tőlük, ha kitették a lábukat az utcára.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.