AZ EMLÉKEK ÉRTELMET NYERNEK - BESZÉLGETÉS FARKAS ZOLTÁNNAL

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS

2020.11.04.

A 13 portré – Egy gyűjtögető arcképcsarnokából (Park Kiadó, 2020) szerzője szisztematikusan halmozta, szedte össze, rendezte el az emlékeket azokról az emberekről, akik ilyen-olyan okból fontosak voltak a számára, majd egy részüket könyvbe írta. Nem egy nemzedék arcképét kísérelte meg megrajzolni, a portrék inkább korrajzot adnak ki, a kádárizmus hetvenes–nyolcvanas–kilencvenes éveiből, némely szereplő persze ma is aktív. Vannak köztük azonban olyanok is, akiket a szerző, Farkas Zoltán kifejezetten a társadalmi feledés elől próbál megmenteni.

---

– Szerinted kikkel szemben a leghálátlanabb a jelenkor?

– Kornai Jánosról például sokkal kevesebb szó esik, mint akár a kétezres évek elején. Nemrég került a kezembe a Valóság folyóiratnak az az 1977‑es száma, amelyben Berend T. Iván elemezte szerzőtársaival a hetvenes évek publikációinak a lábjegyzeteit – ezekben vannak ugyanis a hivatkozások a forrásokra –, és kiderült, hogy Lukács György után Kornai volt a legtöbbet idézett szerző úgy, hogy a művei rendkívül korlátozott példányszámban jelentek meg. A hatása pedig folyamatos 1957-től egészen napjainkig. 2010‑ben ő írta le először, hogy Magyarországon autokrácia van kialakulóban, ami látnoki figyelmeztetésnek bizonyult. Később az autokrácia elméletét a tökélyre fejlesztette.

Ma már mégis alig beszélnek róla nyilvánosan, és úgy tudom, ez neki is nagyon fáj. Szakmai körökben persze rajongva említik, de ez kevés.

– Nem lehet, hogy csak arról van szó, az értelmiség végképp kiszorult a politikacsináló vagy legalábbis a politikát befolyásolni akaró auktor szerepéből?

– Kornai igazából nem is volt közszereplő: nagyon rossz véleménye volt ugyanis a sajtóról, újságírói kezekben nem érezte magát biztonságban, spontán módon soha nem is adott interjút. A Nobel-díjas Milton Friedmantól például meg lehetett kérdezni, mit gondol a szabad kábítószer-fogyasztásról és -forgalmazásról, és ő, mint a liberalizmus nagy híve, erre azt mondta, hogy támogatja, már csak azért is, mert ebből őrületes adóbevétele lenne a kormánynak. Kornainál elképzelhetetlen volt, hogy bárki bármilyen kérdéssel egyszerűen az orra alá dugja a mikrofont. A nyilvánosság ritka pillanatait maga választotta meg, de a hatása így is óriási volt. Nemrég a nyugati értelmiség Kínával kapcsolatos lelkiismeret-furdalásának ő adott a legmarkánsabban hangot, amikor arról beszélt, hogy hiba volt Peking gazdasági reformjait tanácsokkal támogatni abban a reményben, hogy azokból majd politikai reformok is következnek. Ahogy írta, s éppen az Élet és Irodalomban: egy Frankensteint keltettünk életre (Frankenstein erkölcsi felelőssége, 2019/29., nov. 19.). Ez a cikke körbejárta a világsajtót. Ma mégis csend van körülötte...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)