2020. december 20., vasárnap

INKÁBB FELZABÁLJÁK AZ ORSZÁG JÖVŐJÉT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.12.20.


Krisztusi parancsoktól vezérelt jó reggelt kívánok, dicsértessék a sötétség az összeomló alagút végén! Nem először kényszerít rá a magasságos felcsúti világítótest és a NER arra, hogy onnan vegyem fel a fonalat, ahol korábban letettem, pedig bíztam benne, hogy jó helyen van ott. Nem szeretném, ha bárki azt hinné, a kormány embertelen, a normalitásra hivatkozó identitáspolitikai hergelése elhomályosította a látásomat, rágom a gumicsontokat, miközben a színfalak mögött és a rivaldában valójában sokkal nagyobb disznóságok történnek. Sajnos azt kell mondanom, ezek egyformán súlyos tényállások: a korrupció, a becstelenség normává emelése nem többé vagy kevésbé bocsánatos bűn, mint az emberi jogok, illetve a mi vagy embertársaink méltóságának semmibevétele. Ezek egyformán súlyosak, és egyaránt áldozatokat követelnek.

November 9-én – amikor viszont még nem követelte közel 8 ezer ember halálát a járvány és a kétharmados politikai dilettantizmus, amikor Szájer József még nem ragadt fel a kereszténykonzervatív erkölcsiség brüsszeli ereszcsatornájára, de a sűrű hazugságokból font kormányzati propaganda már rég nem volt képes elfedni a gazdasági földbeállás körvonalait – azt írtam, hogy érzésem szerint új kommunikációs színjátékkal rukkoltak elő a nertársak. Amikor is úgy tettek, mintha rájöttek volna, hogy érdekli őket: a kis- és középvállalkozásokat, amelyek a legtöbb kéményen dolgozó kisembert foglalkoztatják, sikerült az út szélén hagyniuk. Ezért előadták, hogy Parragh Csempés László kereskedelmi és iparkamara elnök javaslatára jól megmentik őket. Ameddig lesz vakcina és fény az alagút végén, ugye. Elbábozták a népeknek, hogy miként az egészségügyi intézkedésekről a járványügyi szakemberek döntenek, őket kell kurvaanyázni, ha valami nem tetszik, a gazdasági intézkedéseket is úgy hozzák, hogy a nagyságos mindenhez is értő kikéri a gazdasági szakemberek javaslatait. Úgyhogy az élőisten magához rendelte a bukott csempést, aki javasolt neki mindenféléket: például a társasági nyereségadó felére (5 százalékra) csökkentését és az iparűzési adó egy évre szóló felfüggesztését.

Azt is írtam, hogy ezek szerint ezt bírta kitalálni a stáb Orbán újabb nagyszerű gazdaságmegmentési terve gyanánt: hogy az eddig is két kézzel és lábbal szívatott, szorongatott, kizsigerelt önkormányzatokat (elsősorban a fővárosit) teljesen padlóra küldjék, hogy se a tömegközlekedés, se a közvilágítás, egyáltalán a lakosság mindennapi létezése ne legyen fenntartható. Vagyis arra jutottam: már nem szaroznak, hogy apránként fosszák meg az önkormányzatokat a bevételeiktől, elveszik az egészet. Tudniillik az iparűzési adó a Fővárosi Önkormányzat egyetlen adóbevétele. Már akkor is teljesen világos volt a szándék, a propaganda kedvenc szólama pedig a helyzetre aktualizálva már akkor is megállta a helyét: ha már segíteni nem hajlandóak, legalább ott ártanak, ahol tudnak. A legbátrabb magyar pedig nemhogy felvállalta volna, hogy ő az, akinek a kútfejéből ez az aljasság kipattant, nemhogy szégyellte volna magát, amiért megint mások nemiszervével veri a csalánt és hazudja felelős kormányzati gazdaságvédelmi intézkedésnek (lásd még: hitelmoratórium), hanem beleadta a rezsim egyik legkártékonyabb figurájának szájába. Mert Parragh nertárs úgysem akar miniszterelnök lenni 2022-ben. És mert mindenki tudja, hogy Orbán csak a szakemberek tanácsait fogadja meg, ő nem tehet semmiről, ő ott sem volt sehol, őt semmilyen felelősség nem terheli semmiért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.