2021. január 28., csütörtök

A VENDÉGLÁTÁS EGYIK RÉSZÉT MAGÁRA HAGYTA A KORMÁNY, A MÁSIK RÉSZÉNEK NEM UTALJA A MEGÍGÉRT TÁMOGATÁST

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2021.01.28.


Az egyik dunántúli kisváros sörözője nem sokban különbözik a magyar kiskocsmák ezreitől. Jellegtelen kockaépület egy lakótelep peremén, kockás terítővel, régi törzsvendégekkel és egy nehéz helyzetbe került üzemeltetővel. A sörözőt egyedül, egyéni vállalkozóként működtető Margit mindig arra vágyott, hogy legyen egy ilyen helye, mint mondta, a vendéglátás az élete.

Miután novemberben be kellett zárnia a korlátozások miatt, egyéni vállalkozóként nem tudott élni a vendéglátósokat célzó állami bértámogatással. A vállalkozást ezért szünetelteti, és elment dolgozni egy gyárba. A rezsit továbbra is fizeti – a bérleti díjat szerencsére nem kell – és százezres értékű árut kénytelen kidobni a lejáró szavatosságok miatt.

"Megpróbálok kitartani a végsőkig, mert hiányoznak a vendégeim, és ők is naponta hívnak, hogy mikor lesz már nyitás. Rosszul élem meg ezt a helyzetet, mert ez a hely volt a vágyam, és most elvették tőlem. Ebből nem lettem volna milliomos, de nem is akarok az lenni"

– mondta Margit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.