2021. január 19., kedd

OKTATÁSTÓL AZ ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKIG

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Vera
2021.01.18.


Miközben Hollandiában is küzdenek az emberek a járvánnyal, az iskolák próbálják megoldani az oktatást, Vera szembesült azzal, hogy még a betűk terén is akad eltérés Magyarország és Hollandia között. Konteóhívők pedig mindenhol vannak.

„Otthoni oktatás, online leckék és a külföldi származás, időjárás és klíma, hagyomány és ezek változása: mostanában minden előjött. Pluszban, hogy ne unatkozzunk, a koronával összekapcsolódva egy kis összeesküvés-elmélet is színesítette az időszakot.

Oktatás

Január negyedikével véget ért a szünet és elkezdődött az oktatás - már akinek és ahogy. Nálunk a helyzet felemás: hétfőn-szerdán-pénteken mennek a kicsik suliba, a maradék napokon itthon kell tanulniuk és persze nekem velük.

Az első lockdown-iskolai napon, amikor bementek, szembesültünk azzal, hogy mennyien is kaptak „szükség-napközit” és ezzel benti oktatást. Nagyjából húsz gyerek volt benn a szivárvány minden színéből, kis túlzással a kéktől a rózsaszínig.

Kifejezetten hollandnak látszó csak pár, ezekből is legalább négy csak annak látszik. Többek közt az enyémek is és egy talán cseh anyukáé, aki most szintén nem dolgozik, de a mindenórás ikerpocakja miatt inkább felajánlották neki, hogy ha tudja vinni-hozni a csemetéit, akkor legalább a velük való foglalkozástól tehermentesítik a szülésig. Azóta már lehet, hogy azon is túl van. Tényleg mindenórás (volt tegnap).

Nálunk a nagy nyolcadikos középiskolába készül és külföldi. A kicsi meg elsős, írni-olvasni tanul és - meglepetés! - szintén külföldi. Ezért is ajánlották nyomatékosan a tanárok (Rutte, a miniszterelnök példáját követve, ő is mindig ajánl), hogy lezárás ide vagy oda, akkor is menjenek suliba, mert mindkettőnek csak a javára válik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.