2021. február 7., vasárnap

AZ ÚJ NAT SZERINT A CSALÁDI ÉLET FONTOS ELEMEI AZ ALÁ- FÖLÉRENDELTSÉG ÉS A TERMÉKENYSÉGTUDATOS SZEMLÉLET

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: kkerenyi
2021.02.04.


A családi életre nevelés (röviden: CSÉN), mint pedagógiai feladat, már a korábbi Nemzeti Alaptantervben is szerepelt, így nem számít újdonságnak. Nem önálló tantárgy, mégis saját kerettanterv tartozik hozzá: az ebben foglaltak beépíthetőek más tantárgyak óráiba, de akár önálló foglalkozásokhoz is használhatóak. A lényeg, hogy mire egy gyerek eljut az érettségiig, találkozzon a tantervben leírtakkal, és a személyiségében felfedezhetőek legyenek azok az elemek, amelyek a tanterv végén a “fejlesztés várt eredményei” pontban sorakoznak.

Sokan már az előző, 2013-as CSÉN tantervet is túl konzervatívnak és kirekesztőnek gondolták, mivel nagyon egysíkúan mutatta be az idálisnak gondolt család modelljét, és közepesen finom utalásokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy melyek a társadalom által elvárt nemi szerepek egy közösségen belül. De 2013 már nagyon régen volt. Azóta történt egy s más, és most, az új kerettantervet olvasgatva az előző verzió kifejezetten nyitottnak és elfogadónak tűnik. Pedig csak néhány apróság változott: egy-egy szó bekerült ide-oda, és máris megszületett egy olyan tanterv, amely józan ésszel elképzelhetetlen, hogy a XXI. század Európájában bármilyen szinten is elfogadható legyen. Szerencsére nálunk ez nem volt szempont, így most a közoktatás ideológiai alapjait erősítheti.

A családi életre nevelés tanterve átível az iskola megkezdésétől az érettségi megszerzéséig. Külön egység vonatkozik az alsó tagozatra (1-4. osztály), a felső tagozatra (5-8. osztály), és a középiskolás korosztályra (9-12. osztály). A három, együttesen nagyjából hetven oldal terjedelmű tanterv olyan témaköröket tárgyal részletesebben, mint a család és a társadalom kapcsolata, a nemi szerepek, konfliktuskezelés, devianciák. Csupa olyan téma, amelyek valóban fontosak és fogalakoztatják a gyerekeket, de ezek említése, feldolgozása egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan történik.

De milyen az a tökéletesen pallérozott, Nemzeti Alaptanterven nevelkedett magyar gyermek, aki mindazt elsajátítja, amit ez a kerettanterv tartalmaz?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.