2021. február 23., kedd

KÍNA IS HÁLÁS LEHET, HOGY MAGYARORSZÁG ENGEDÉLYEZTE A VAKCINÁJÁT

HVG
Szerző: DZINDZISZ SZTEFAN
2021.02.23.


Hiába akadozik a kínai lakosság beoltása, a nagyhatalom már világszerte kínálja vakcináit. Főleg a szegényebb és fejlődő országokat célozzák, így a propagandájuknak mindenképpen jót tett, hogy egy uniós ország, Magyarország is engedélyezte a Sinopharmot – amit egyébként itthon is sikerként tud kommunikálni az Orbán-kormány.


Ami tavaly a maszk volt, az bizonyos tekintetben most a vakcina, azaz a koronavírus elleni harc mellett a diplomáciai térnyerés továbbra is fontos Kínának – mondja Szunomár Ágnes Kína-szakértő, a KRTK Világgazdasági Intézetének kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, aki szerint ebben semmi meglepő nincs, hiszen az ázsiai óriás globális nagyhatalomként tekint magára és ennek megfelelően is cselekszik.

Természetesen Kína is külpolitikai befolyásának bővítésére használja a vakcinákat, ugyanúgy, mint az USA, Nagy-Britannia vagy bármely más nagyhatalom – fogalmazott megkeresésünkre Kusai Sándor volt pekingi nagykövet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Szerinte ez politikailag természetes, az egyetlen erkölcsileg kifogásolható tényező, hogy ezen országok úgy teszik ezt, hogy közben még a saját lakosságukat se tudták teljes mértékben ellátni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.