2021. március 12., péntek

ALKALMAZKODNI KELL AZ EURÓPAI VÁLTOZÁSOKHOZ

HÍRKLIKK
Szerző: SEBES GYÖRGY
2021.03.12.


Magyarországnak és a Fidesznek is árthat, ha a magyar kormánypárt végképp szakít azzal a pártcsaláddal, amelyhez eddig tartozott. A kapcsolatok állítólagos megromlását magyarázó budapesti nyilatkozatok pedig tévesek és hamis érvekre hivatkoznak. Minderről Horváth Istvánnal, Magyarország egykori bonni és berlini nagykövetével beszélgettünk.


Rossz lóra tesz a Fidesz, ha látványosan szakítani kíván az Európai Néppárttal és ennek folyományaként a német uniópártokkal. Így vélekedik az utóbbi napok fejleményeiről Horváth István, Magyarország volt bonni és berlini nagykövete, a jelenlegi német politika egyik legjobb ismerője. Mint mondta, ügyes politikai húzásnak tartja, hogy a vezető magyar kormánypárt kilépett a néppárt európai parlamenti frakciójából és ezzel megelőzte, hogy kizárják. Ebből azonban szerinte nem következik feltétlenül, hogy a pártcsaláddal is szakítania kell. Ez rossz döntés lenne – tette hozzá.

A nagykövettel az utóbbi napok nyilatkozatai kapcsán beszélgettünk. Egy héttel ezelőtti – interjúnak álcázott - szokásos pénteki rádiószózatában Orbán Viktor többek között azt is elmondta, hogy hosszan tárgyalt a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU új elnökével, Armin Laschettel. Közölte, hogy ez a beszélgetés meggyőzte, útjaik elválnak. Egy nappal később, a Miniszterelnökséget vezető miniszter már arról nyilatkozott a hivatalos magyar hírügynökségnek, hogy sem a néppárt, sem a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU már nem a régi. Szerinte pálforduláson mentek keresztül – nem úgy, mint a Fidesz –, s már nem igazán jobboldaliak. Gulyás Gergely ezzel Markus Söder tartományi kormányfő, a CSU elnökének szavaira reagált. Ő ugyanis azt szorgalmazta, hogy tegyenek pontot a pártközi kapcsolatok végére, miután a magyar párt végképp búcsút mondott a kereszténydemokrata értékeknek és alapvetéseknek, miután újjá akarja építeni az európai jobboldalt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.