2021. március 22., hétfő

EMLÉKSZIK MÉG VALAKI A RÉGI FIDESZRE, AMELY MA MÁR A KÍNAI NÉPIRTÁST TÁMOGATJA?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.03.22.


Nem is annyira észrevétlenül, de Kína megváltozott, a régi időkre jellemző személyi kultusz, erősödő diktatúra, embertelen elnyomás és terjeszkedés jellemzi a kommunista diktatúrát. A nyugati nyitásnak vége, amiről Hong Kong lakói tudnának bővebben beszámolni. Már kínai hajók százai vesznek körül olyan szigetet, amit kiszemeltek maguknak, az ujgurokkal szemben konkrétan népirtás zajlik, ahogy az amerikai külügyminisztérium nyilatkozott és népirtásnak minősítette a kínai embertelenséget.

Kína agresszív terjeszkedésével és az emberi jogsértések erősödésével szemben minden kulturált és civilizált ország tiltakozik, Magyarország nem tartozik ezek közé. Mindez azért is furcsa, mert a jobboldali sajtó írt még két évvel ezelőtt arról, hogy az ujgurok a magyarok rokonai. Az ujgurok nyugatra szakadt testvéreiknek tartják a magyarokat, még Csíksomlyóra is ellátogatnak, a pörköltjük majdnem olyan, mint a magyaroké, s a kalocsai hímzés motívumai vannak tulipánokkal a népviseletükön, miközben azonos szavaink is vannak.

Ha úgy tetszik, ők is “határon túli magyarok”, de ez nem érdekli a “nemzeti” magyar kormányt, mert az ujgurokat elnyomó, népirtó kínai kormánnyal üzletel. Miközben a világ minden más civilizált népe felemeli a hangját az ujgur népirtás, az átnevelőtáborok, a kényszermunka-táborok, az ujgurok üldözése, megerőszakolása ellen, addig éppen a magyarok nem szolidárisak a rokonaikkal szemben, és az elnyomóik mellé állnak. Nincs annál cinikusabb, aljasabb és mocskosabb nyilatkozat, mint amit Szijjártó elengedett azt követően, hogy végre az EU is szankciókat jelentett be Kínával szemben.

Ezek a szankciók is csak jelképesek, de legalább erkölcsi kiállást jelentenek egy elnyomó diktatúrával, népirtó rezsimmel szemben, amely mellesleg nemcsak az ujgurokat, hanem a kínai keresztényeket is üldözi, de ez nem éri el a keresztényüldözés elleni államtitkárság ingerküszöbét, mert a szervezett bűnözői csoportként működő korrupt magyar kormány jó üzleteket köt saját zsebére és a magyar adófizetők kárára a kínai kommunista diktatúrával. Orbán, akinek Fidesz nevű pártja egykor még tiltakozott a tienanmen téri vérengzés ellen, 2017-ben ezen a téren koszorúzta meg a kínai kommunisták hősi emlékművét...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.